A Covid és a gyöngyhalász
Egy nagyszülő személyes tapasztalatai arról, hogyan hozott pozitív változásokat a Covid a családi életükbe, különösen az unokák fejlődésében.
A Covid sok bajt okozott, nem is kezdem el sorolni, de azért volt pozitív hozama is.
A nagyobbik unokám, a pandémia előtt délutáni iskolába is járt, utána edzés és általában csak késő este ért haza. A jegyei jók voltak, úgy tűnt minden rendben van. Ha néha kérdeztem mit tanulnak az iskolában nem volt bőbeszédű. Volt olyan is, hogy oda tettem a fiút hogy olvasson el egy 10-12 soros szöveget és utána kérdeztem miről volt szó, bizony nem tudott sokat mondani. A lányom csak legyintett, jó jegyei vannak a gyereknek, a tanító néni nem panaszkodik rá.
Még szerencse hogy ötödikes korára jött a Covid. Otthon maradt nem csak ő, hanem az anyja is. Akkor már jobban oda figyelt a lányom, s gyorsan rájött hogy valami nincs rendben, hogy a fiú nagyon le van maradva a tananyaggal. A szövegértelmezést, a számtant szinte az első osztályos feladatokkal kezdte újból és talán mostanra, két év után érte utol magát a gyerek. Mi lett volna ha csak nyolcadikos korában bújik ki a szög zsákból…
A másik jó oldal, legalább is számomra, hogy a kétéves unokám közelebb került hozzám. Az is úgy kezdődött, hogy a bátyja az iskolában elkapta a vírust, s hogy a kicsi ne betegedjen meg, sokat volt náluk. Épp akkor kezdett beszélni, akkor mondta ki az első értelmes szavakat. Nagyon szép, mondhatni boldog perceket éltünk át, minden szó, szótag nagy öröm mind a kettőnk számára. A számítógépes programokat is kerestem, sok szép, hasznos animációsfilmet találtam ami segített mind a kettőnknek. A színek, állatok, azok hangja a gyümölcsök neve, mindre van sok jó animáció, de az én unokám minden reggel a sárban elakadó kis piros autós filmet akarja megnézni és ha nem azt keresem ki, akkor kitör a botrány. Azután napközben még többször is sorra kell kerítsem. Abban az időben azt is kikövetelte tőlem, hogy a kertben csináljak kis mélyedést, öntsek bele vizet, a tócsában aztán elakasztotta a kisautóit.
Csodálkoztam rajta, hogy nem unja meg. Kutakodtam is a neten és egy helyen azt olvastam, a kisgyerek agyában, lelkében egy fajta káosz van, még nem tudja kinek, minek hol a helye, mi- miért történik, és bizony sokszor elbizonytalanodik, Azért szeretik többször megnézni, hallgatni ugyanazt a mesét, mert az biztonságot nyújt nekik, nem éri őket meglepetés. Ennek ellenére, kerestem másfajta filmeket és próbálgattam megszerettetni vele azokat is.
Aztán, az egyik délután, ebéd után, hogy hamarabb elszundítsak egy filmet kerestem a netflixen. A síró ember c. filmet találtam, azt kezdtem el nézni. Ez a film a Nadir-románccal kezdődik Bizet-nek a Gyöngyhalászok című operájából. Nagyon tetszett, és eszembe jutott hogy Vámosi és Záray-ék is éneklik ennek az áriának a könnynűzenei feldolgozását.
Miután este fele szabad lettem, kikerestem az áriát. Meghallgattam az operarészletet egyszer, kétszer, négyszer… de tíznél biztos nem kevesebbszer, különböző énekesek előadásában. Legjobban Udvardy Tibor előadása tetszett, s nemcsak azért, mert alatta megjelent a szöveg magyarul. Az ária zenei minősége persze nem hasonlítható össze a könnyűzenei feldolgozással, de ez utóbbi szövege sokkal jobb mint az áriájáé, (annak még olvasva is nehezen találtam meg az értelmét), a feldolgozás magyar szövege viszont két sorba elmond mindent: ,, Nincs sirkereszt, csak néma gyász, Ha örökre elmerül a gyöngyhalász”. No, akkor rájöttem miért nézi az unokám többször is a kedvenc rajzfilmjét.