A Kölcsey Egyesület története 2009-2017

2009

2009 január 22-én Pávai Gyula még levezette a Kölcsey-díjakat átadó ünnepséget, beszámolt az előző évek eredményeiről, azután bejelentette, hogy lemond elnöki posztjáról, mivel elköltözött Aradról.

A jelenlévők még azon az ülésen meg is próbálkoztak elnököt választani, de senki sem vállalta a megbízatást. A következő választási gyűlés február 22-re lett kitűzve.

Ott voltam azon az összejövetelen, és látva, hogy nincs jelölt, jártomban-keltemben, akivel találkoztam, kérdeztem: ki lenne jó erre a posztra? De nemcsak jó, hanem ki az, aki el is vállalná. Akkor Pécskán dolgoztam, és így Csepella Jánoshoz is eljutottam. Ő azt mondta, hogy ne keresgéljek, hanem vállaljam el én. Ez a vélemény, és egy másik, ami így hangzott: „András, mit ugrálsz, úgyis halálra van ítélve ez az egyesület”, késztetett arra, hogy elfogadjam a megbízatást.

Írtam egy rövid cikket a Nyugati Jelenbe „Kell-e nekünk a Kölcsey Egyesület?” címmel, és utána a 22-ei választásokon elfogadtam a megbízatást.

A választások után nemsokára, 2009. március 3-án volt a Diákszínpad bemutatója.

A fiatalok egy összeállítást adtak elő. A középső csoport Benczédi Sándor: A csillagszemű juhász című mesejátékát vitte színpadra Bécsi Róbert, Molnár Andrea, Kis Zsuzsanna, Bârla Asztrid, Péter Norbert, Pálfi Kinga és Veres Bernadett szereplésével. A nagyok – Berár Sándor, Boros Zoltán, Sipos Bettina, Kovács Márk, Zsóri Zoltán, Bele Mihai és György Annamária – a Tabarin című vásári komédiát adták elő.

Pálfi Kinga másnapi értékelő cikkéből idézek:

„A bemutató bebizonyította, hogy a csapat jó megoldást választott, ugyanis együtt kacagott, utána pedig hosszú percekig tapsolt az egész terem. A fiatalok alig pár hónap alatt hozták össze az előadást, és ha kisebb-nagyobb bakikkal is, de sikerült. Akárcsak a korábbi években, ezúttal is a minorita kultúrház hűvös levegője nyújtott segédkezet tehetségük kibontakoztatására. A jelmezeket a temesvári Csiky Gergely Színháztól kölcsönözték. Az előadások technikai lebonyolításában közreműködött Csipkár Gábor, Tanács László és Tóth Gellért, volt kölcseys színjátszók. Nekik köszönhetően a reflektor követte a színészt, és a zene is megszólalt. Ötletes rendezői megoldás, hogy szintén a reflektor jelölte meg a ház, az ajtó, a kilincs vagy az ablak helyét a színpadi függönyön.”

A műsor füzet középső oldala

Március 12-én megvolt a második rendezvényünk, amit az aradi magyar TV-adás megmentése érdekében rendeztünk az evangélikus templom imatermében. A rendezvény célja az aradi lakosok megmozdítása volt, ugyanis a gazdasági krízis arra késztette a stúdió vezetőit, hogy felmondjanak a heti félórás magyar műsor stábjának, a riporternek és a kameramannak.

Az lett volna a cél, hogy valahogy hozzuk össze két embernek a fizetését és a 200 eurós stúdióbérletet, s akkor mehetett volna minden a régiben. Hogy megérje eljönni, zenés műsort állítottunk össze: a Vox Angelicus vonósnégyes játszott, Czernák Ferenc verseket mondott, Kászoni Andrea pedig énekelt és orgonázott.

Az Info TV adásáért még sok csatározást vívtunk, de végül feladtuk a harcot: nem sikerült összegyűjteni a kellő összeget, sem meggyőzni más, TV-nél dolgozó embereket, hogy hozzák össze a magyar adást is.

Március 31-én a Jelen Ház kávézójában megnyitottuk a Kölcsey Tárlat bemutatóját, amit a Jelen Galériával szerveztünk meg. Tíz aradi magyar képzőművész – Brittich Erzsébet, Eisele-Szücs Zoé, Kett Groza János, Laukó Katalin, Móré-Sághi Annamária, Ódry Mária, Simó Margit, Siska-Szabó Hajnalka, Szép Zoltán és Takács Mihály – két-két alkotását állítottuk ki.

Egy másnapi újságcikkből idézek:

„A sokszínűségében mégis olyan egység jelentkezett, amely a továbbiakban is kamatozhat az aradi magyar művelődési életben.”

A szomszédos líceumból a rajztanárok átvitték a gyerekeket a kiállításra, és emberközelből mutathatták be nekik a különböző stílusjegyeket.

Kép a 2009-es újságból

Április 2-án a Tulipán könyvesboltban bemutattuk Pávai Gyula Körforgás című könyvét.

Ezután jött egy kis szünet, majd június 12-én megvolt a Diákszínpad második, évadzáró bemutatója is. A kis csoport Pávai Gyula A részeges király című mesejátékát mutatta be, amit Ujj Ágnes tanárnő tanított be Faragó Zénó, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze segítségével.

Az eredmény: felszabadult, ám fegyelmezett, csupa ötlettel teletűzdelt játékban testesült meg, ami a minorita művelődési ház nagytermét megtöltő közönség – szülők, nagyszülők, barátok, kollégák, semleges érdeklődők – részéről sok nevetést és végül vastapsot váltott ki.

A rendezőt hatásosan segítette Csipkár Gábor világosító és Tóth Gellért hangosító, az előadók pedig a következők voltak: Kovács Ernő András, Szilágyi Dóra, Pálfi Kinga, Balaj Edit, Bécsi Anna, Hankó Thália, Veres Bernadett, Molnár Melinda, Bécsi Róbert, Kis Zsuzsanna, Bârla Asztrid, Molnár Andrea és Péter Norbert.

Az előadást zenés műsor követte. Először Szenes Andrea, az aradi Filharmónia szimfonikus zenekarának elsőhegedűse és Szenes András, a Polydy együttes billentyűse lépett fel; műsoruk örökzöld melódiákat tartalmazott, igyekezve a magyar vonatkozásokat előtérbe helyezni: Brahms V. magyar tánca, Erkel Palotás-a a Hunyadi László című operából, illetve a Monti-csárdás.

Utánuk Luptovits Zoltán (zongora), Truț Florin (szaxofon) és Cristea Miruna (ének) alkotta trió népszerű filmdalokkal és musicalrészletekkel lépett fel.

Szó szerint idézem Kiss Károly Nyugati Jelenben megjelent cikkének utolsó részét:

„Az 1980-as évek közepén a Vörös Lobogó kulturális rovatának egyik munkatársa úgy vélte: a Periszkóp Népszínház elérte azt a színvonalat, hogy akár már bírálni is lehet. Nos, a péntek esti, kétségtelenül sikeres Kölcsey-rendezvény kapcsán is kell tennünk egy-két megjegyzést. Feltétlenül szükséges a még oly szűkszavú műsorvezetés. Ha több műsorszám van, nem árt átgondolni a sorrendet: utólag könnyű okosnak lenni, de talán szerencsésebb lett volna előbb a Luptovits-trió, aztán az előadás és végül a Szenes család. Ráadásul nem árt megbeszélni a résztvevők programját, ugyanis a záró rész, amikor a nagyrészt tájékozatlan közönség jó része már elhagyta a termet, lassú, amolyan altató szalonzenével kezdődött.
Nem hinném, hogy ez a pár észrevétel kedvét szegné a nagy lelkesedéssel és nem kis önfeláldozással a Kölcsey Egyesület továbbélése biztosításába belevágott társaságnak. Sőt! Minél többen melléjük állunk, és munkájukat jobbító szándékkal segítjük, az annál eredményesebb lesz. Már eddig is igazolták, meg tudják szólítani az aradi (magyar) művészeket, és azok válaszolnak is a hívásra. De, amint a példa is igazolja: a tanulópénzt mindenkinek meg kell fizetnie.”

Június végén az egyesület elnöke és titkára kétnapos tanácskozáson vett részt Budakalászon, a Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Kulturális Civil Szervezetek konferenciáján. Sok mindenről beszéltünk ott, de utána szinte semmi sem történt. Ennek főleg anyagi okai voltak, ugyanis több neves, elismert művész vállalta, hogy eljön fellépni Aradra (például Jankovics Marcel), de sajnos a legkevesebb, az utazási költséget, ellátás, szállás árát sem tudtuk előteremteni.

Förgeteges kezdés volt… nemde.

Ősszel folytattuk a rendezvények szervezését.

Szeptember 23-án megtartottuk a 18. Fecskés-könyv bemutatóját az evangélikus templom imatermében: Kulcsár Sándor és Horváth Imre visszaemlékezéseit aradi éveikről. Ugyanekkor mutattuk be Pávai Gyula Egy év az ötből... és még kettő című regényét.

Szeptember végén szerveztük meg az Aradi szobrászok című képzőművészeti, térplasztikai kiállítást, amelyen öt alkotó mutatta be munkáit. Puskel Péter újságíró, helytörténész mutatta be a kiállító művészeket és alkotásaikat: Brittich Erzsébetet, Pásztor Gyöngyit, Steinhübel Zoltánt, az 1982-ben Magyarországra áttelepült Matúz Andrást és a most először jelentkező, Pécskán élő Kisvárdai Lajos fafaragó népművészt.

Amikor hívogattam a művészeket, hogy vegyenek részt, volt olyan is, aki azt mondta, amikor látta a kiállítók névsorát, hogy „vagy ő, vagy a népművész”. S én Lajos bácsit választottam. Sose felejtem el, hogy izzadt, amikor róla volt szó, és hogy örült, hogy részt vehetett egy ilyen eseményen.

Itt tényleg csak egy sort idézek az értékelő újságcikkből:

„Aki csak teheti, menjen el és nézze meg.”

Kisvárdai Lajos munka közben, s két munkája

A november 18-ai diákszínpadi bemutató után ezt írta a helyi napilap:

„Kellemes és vidám perceket szereztek a közönségnek a Kölcsey Diákszínpad színészpalántái a minorita kultúrházban megtartott őszi évadnyitó műsorukkal.”

A kicsikkel egyszer már bemutatták a mesejátékot, a nagyobbakkal körülbelül két hónap alatt állították össze és tanulták be a Jelenetek egy hősszerelmes életéből című válogatást.

Meglátszott a gyerekek játékán a szakavatott, odaadó rendező, Faragó Zénó munkája, aki maga is a Kölcsey Diákszínpad tehetséges növendékei közül került ki évekkel ezelőtt, s aki most Temesváron immár második éve egyengeti színészi karrierjét.

Az alig egyórás előadás után a Nyugati Jelen újságírójának szerényen elmondta: azzal, hogy most ő taníthatta be a diákszínpad növendékeit, úgy érzi, hazatalált.

„Már a középiskolában elkezdtem a színjátszósdit, körülbelül négy évet jártam Pávai tanár úr körébe, aztán most, hogy idekerültem Temesvárra, ez a feladat valahogy az ölembe pottyant… Én nem is tudom… Van, aki a végzetben hisz, van, aki a bolondságokban, de én ennek nagyon örültem. Másképp nem jöttem volna vissza Aradra.”

2010

2010 január 22-én átadtuk a 2009-es év Kölcsey-díjait.

Előbb a Csiky Gergely Iskolacsoport diákjai – Murvai Dávid, Boros Zoltán és Simó Gizella – szavaltak. Alkalomhoz illően Kölcsey Himnuszával kezdett Murvai Dávid. Ezt követően Fekete Károly szép szavakkal emlékezett meg Arad legnagyobb múltú, de mára kissé kopott patinájú közművelődési egyesületének megalapításáról, illetve a húsz évvel ezelőtti újjáalakulásáról.

Nagy Anikó, kisiratosi magyartanár az erdélyi magyar színjátszás 19. századi és 20. század eleji helyzetéről tartott előadást, amit a díjak átadása követett.

Ficzay Dénesről az Egyesület Marosvásárhelyen letelepedett tiszteletbeli elnöke, Pávai Gyula írt méltatást, amit Ruja Ildikó magyartanár olvasott fel. Puskel Péter laudációját Ujj János mondta el.

Az ünnepség végén a Milthaller házaspár (művésznevükön Laly és July) a magyar beat- és rockkorszak hajnalának slágereivel – Illés, Koncz Zsuzsa, Omega és Fonográf számokkal – próbálta felmelegíteni a dermesztő hidegben is kitartó háromtucatnyi érdeklődő szívét.

Ez volt az első díjátadás az új vezetőség idején. Mostoha körülmények között, fűtetlen teremben zajlott, de a következő években minden alkalommal egy kicsit magasabb színvonalon tudtuk megrendezni.

Még egy dolgot megemlítek: 2009-ben öt pályázatot adtunk be, de egyet sem nyertünk meg. Ebből is levontuk a tanulságokat.

A Havi Szemle minden második hónapban jelent meg, egyre szebb formában és színvonalasabb tartalommal. „Egy lap kinézete üzenetértékű” – írta Nagy István. Ezt mi is, a Havi Szemle szerkesztői tudtuk. Ezért is pályáztunk az idén kétszer is, sajnos sikertelenül. De az októberi könyveladásunk megengedte, hogy a mostani szám egy kicsit jobban nézzen ki.

2010 második rendezvénye is még a 2009-es évhez kapcsolódott: a 2009-es évi beszámolót február végén tartottuk. Az összejövetel alaphangulatát Kászoni Annamária előadása teremtette meg: a Bécsben zenét tanuló ifjú hölgy mély átéléssel adott elő három magyar népdalt.

Másnap megkoszorúztuk Ficzay Dénes sírját, halálának 25. évfordulója alkalmából.

Március 10-én megnyitottuk a Szép házaspár festménykiállítását és verses műsorát Ébredő szabadság címmel: 1848. március idusának eszméit Szép Zoltán festményei és Szép Mária Terézia versei idézték fel.

Március 16-án Czernák Ferenc meghívására részt vettünk a lippai Degré Alajos Olvasókör ülésén, a Tóth Árpád Irodalmi Kör két tagjával, Brauch Magdával és Nagyálmos Ildikóval együtt. Kellemes meglepetésben volt részünk, és elismeréssel méltattuk a Lippán évek óta, megszakítás nélkül zajló, szépszámú érdeklődőt megmozgató magyar nyelvű irodalmi és közművelődési tevékenységet. Lelkesedésük példaértékű lehet az olyan magyar közösségek számára, ahol sokkal kedvezőbb adottságok között is pang a közművelődési élet.

Szponzoráltuk a Tóth Árpád szavalóversenyt és a 21-es Általános Iskola mesemondó versenyét is.

Május 15–16-án a Diákszínpad részt vett a kiskunhalasi amatőr ifjúsági színjátszó-találkozón, amelyet Az élet színpadán címmel rendezett meg az Erdélyi Hagyományokért Egyesület.

Május 31-én és június 1-jén megünnepeltük egyesületünk, valamint a Diákszínpad újjáalakításának 20. évfordulóját, tiszteletbeli elnökünk, Pávai Gyula jelenlétében (valójában az ő tiszteletére szerveztük ezt a rendezvényt).

Az első nap a kiscsoportosok, akiket Ujj Ágnes tanított be, mutatták be az Ábelesz–Kóbelesz című mesejátékot (azért egy nappal a fő műsor előtt, mert az egész túl sok lett volna egy napra). A második nap délután a Tulipán Könyvesboltban bemutattuk Pávai Gyula az évfordulóhoz kapcsolódó Színről színre című könyvét, este pedig a Diákszínpad nagycsoportja előadta a Jelenetek egy hősszerelmes életéből című darabot.

Ezt egy talkshow követte, amit Nótáros Lajos vezetett le, s amelyen a 11 meghívottból csak hárman jelentek meg: Éder Enikő, Tapasztó Ernő és Pávai Gyula.

Egy részlet az újságban közölt meghívóból:

„Kézdi Imola, aki 2002-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja. Játszott már három játékfilmben, például a Sergiu Nicolaescu rendezte Orient Express-ben. Az interneten több mint 35 főszerepet találtam a repertoárjában, és kilenc díjat kapott idáig. Három évben – 2002-ben, 2005-ben és 2008-ban – az év legjobb színésznője díjat, 2010-ben pedig Jászai Mari-díjat kapott.
Éder Enikő, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatának tagja. Eddig 19 főszerepet játszott el. Sokan a magyarországi Társulat című műsorból ismerik, amelyet meg is nyert Enikő.
Tapasztó Ernőt nem kell külön bemutatni, mindannyian ismerjük és elismerjük az Aradi Kamaraszínház megszervezése, működtetése terén végzett munkáját, és előadói teljesítményeit is.
Szabó Eduárd a Gyergyószentmiklósi Figura Színház, Posta Ervin pedig az Udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színésze.
Faragó Zénó 2008-tól a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tagja, mostanában pedig Budapestre szerződött. Ezen kívül már idáig is igen nagy érdemeket szerzett a jelenlegi Kölcsey Diákszínpad oktatójaként. Nemcsak az az érdeme, hogy az eddigi három bemutató igazán sikeres, minőségi volt, de egyáltalán az is, hogy Pávai tanár úr után nem szűnt meg a Diákszínpad.
Meghívtuk még Karácsonyi Zsoltot is, aki ugyancsak évekig a Diákszínpad tagja volt, s aki most a Helikon főszerkesztő-helyettese, és a kölcseys tapasztalatait fölhasználva évek óta a Kolozsvári TV magyar adásának munkatársa. Idáig három kötete és három díja van.
Persze jelen lesz Pávai Gyula is, aki 19 évad alatt oktatta a Diákszínpad különböző generációit, akik valamennyien, még ha nem is művészi pályán, de biztos hasznát vették az ott tanultaknak.
Mindenkit szeretettel várunk.”

Annak ellenére, hogy csak hárman jöttek el a meghívottak közül, nagyon jó hangulatú, vidám műsor volt, sok nevetéssel. Öröm volt nézni, hogy fürdik a csodálói körében a Tanár Úr.

Június 3–5. között a Diákszínpad egy csoportja részt vett Lakitelken a Tisza menti Gyermekszínjátszó Találkozón, a Szülőföld Alap támogatásával.

Június közepén a Diákszínpad tagjai részt vettek a III. Kisiratosi Diákszínjátszó Táborban, ahol záróakkordként az általuk írt meséjelenetekből történetté gyúrt produkciót mutatták be a közönségnek Faragó Zénó betanításában és rendezésében. Itt avattuk fel a Communitas Alapítványtól nyert támogatásból vásárolt világosító- és hangosító felszerelést.

A kölcseysek ezenkívül részt vettek Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában, a Pécsi Ifjúsági Központ szervezésében tartott nemzetközi diákszínjátszó fesztiválon. Románia, Horvátország, Szerbia, Szlovákia és Magyarország több mint tíz magyar diáktársulata találkozott ezen a fesztiválon. Az egyhetes rendezvény az Arad Városi Polgármesteri Hivatal, személy szerint Bognár Levente segítségével valósulhatott meg.

Ősszel, október 20-án volt a 2010–2011-es évadnyitó előadás. A Diákszínpad kiscsoportja újból az Ábelesz–Kóbelesz című népmesét adta elő. A nagyok a Tabarin, a csodadoktor, illetve a Jelenetek egy hősszerelmes életéből című darabokat mutatták be.

November 27-én, szombaton, szoros együttműködésben az EMKE aradi szervezetével, megrendeztük az első Arad Megyei Magyar Kórusok Találkozóját. Itt meg kell említeni, hogy ez az esemény nem jöhetett volna létre a Polgármesteri Hivataltól pályázat alapján nyert támogatás nélkül.

Ezen kívül kéthavonta megjelentettük a Havi Szemlét, és volt már olyan kellemes meglepetésem is, amikor azt kérdezték tőlem, mikor jelenik meg a következő szám, mert már várják.

Az év végére sikerült egy könyvet is kiadni: Lejtényi Sándor Arad megye hegyvidéke és artézi kútjai címmel, a Fecskés könyvek sorozat 20. darabjaként.

Ez a múlt év eseményeinek puszta felsorolása. Mindegyik mellé lehetne még sokat hozzáfűzni, például milyen nehezen jött össze a 20. évforduló megszervezése, vagy hogy milyen jól jött az EMKE, Matekovits Mihály úr segítsége a kórustalálkozó szervezésében.

Az egyik értékelést Kiss Károly írta:

„Az aradi Kölcsey Egyesület Fecskés könyvek sorozatával nemes feladatot vállalt fel, mégpedig az aradi és Arad megyei szellemi örökség megőrzését annak közkinccsé tételével.”

A másikat pedig Ujj János a Heti Új Szóban:

„Felemelő hangulatú adventi köszöntő volt” – a kórustalálkozóról.

Az ilyen pár szó, pár sor ad nekünk bátorítást és kitartást, hogy tovább folytassuk munkánkat.

A kötet célja röviden bemutatni az Aradi Kölcsey Egyesület 2009 és 2017 közötti eseményeit, közreműködőit és résztvevőit – azt a kilenc évet, amikor én voltam az egyesület elnöke. Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítették az egyesület munkáját, és azoknak is, akik részvételükkel bátorítottak, támogatást és kitartást adtak számomra.

Az Aradi Kölcsey Egyesület 1881-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogja és fejlessze az aradi és Arad megyei magyar kulturális életet. Nagy lelkesedéssel indult, és szépen fejlődött is, amíg közbe nem szólt a történelem. A megalakulás után a legfontosabb feladatok közé tartozott az 1848-as forradalom ereklyéinek összegyűjtése, a város és a vármegye monográfiájának elkészítése, a vértanúk albumának kiadása és a Szabadság-szobor felállítása.

Az első világháború előtt az egyesület iskolákat segélyezett, tanulókat jutalmazott, aradi írók műveit adta ki. A két világháború között nehéz körülmények között folyt a munka, de rendeztek előadásokat, felolvasó délutánokat és esteket, amelyeken helyi és erdélyi irodalmárok léptek fel. Megemlékeztek a magyar és az egyetemes irodalom nagyjairól, pályázatokat írtak ki, és rendszeresen bemutatták az aradi képzőművészek alkotásait. A szocializmus éveiben az egyesület működése ellehetetlenült.

Az 1990-es évek elején a helyi magyar közösség nagy lelkesedéssel látott hozzá a kulturális élet újraindításához és új szintre emeléséhez. Pávai Gyula sok nehézség között vezette az egyesületet, egészen 2009-ig, amikor egészségi okok miatt Marosvásárhelyre költözött a fiához. Így új elnököt kellett keresni az egyesület élére.

A megüresedett elnöki posztról 2009 elején több aradi kulturális személyiséggel is beszéltem, de senki sem vállalta a megbízatást. Akkoriban Pécskán dolgoztam, és így Csepella Jánoshoz is eljutottam. Ő azt tanácsolta, ne keresgéljek tovább, hanem vállaljam el én a feladatot. Egy másik vélemény viszont így hangzott: „András, mit ugrálsz, úgyis halálra van ítélve ez az egyesület.” Ez a két mondat, a biztatás és a kétely együtt késztetett arra, hogy végül elvállaljam a megbízatást.