A Kölcsey Egyesület története 2009-2017

2013

A 2013-as év különleges év volt a Kölcsey Egyesület életében: változatos, rendezvényekben gazdag és sokrétű. Ha csak a számokat nézzük: néhány évvel korábban 3–5, majd 6–8 kulturális eseményt rendeztünk évente, ehhez képest 2013-ban 19 rendezvényt sikerült megszervezni. Ez már-már az erőnket meghaladó terhelést jelentett.

Január – Kölcsey-díjak átadása

Az évet januárban, a Kölcsey-díjak átadásával kezdtük. 2013-ban Brittich Erzsébet és Tokay György kapták a díjat. Az ünnepséget a beszámoló közgyűlés követte.

Tokay György laudációját Borbély László parlamenti képviselő, az RMDSZ politikai alelnöke, volt miniszter tartotta. Beszédét így kezdte:

„Én Aradon itthon vagyok.”

Ezzel rögtön megnyerte a hallgatóságot. Majd így folytatta:

„Rég láttam ennyi csillogó szemet, és ez azt jelenti, hogy sokszor az emberek értik egymást anélkül, hogy sokat mondanának egymásnak. Hiszen a Magyar Kultúra Napján mi, magyarok, akárhol is lennénk a világon, ünnepelünk. Önök biztosan nagyon büszkék e városra és azokra, akik a kultúra, a közös munka terén nagyon sokat tettek Aradért.
Van néhány ember, akik után elmennék a világ végére is, vagy majdnem, ha egy ilyen eseményre kerülne sor. És Tokay Gyuri az egyik ilyen ember, aki nemcsak barátom és bajtársam – ezt elmondtam már októberben –, hanem azt hiszem: ebben az elidegenedett világban, amikor morális értékek devalválódnak, be kellene vezetnünk a Tokay György-mértékegységet. Mit jelentene ez? Az emberséget, az empátiát, az intelligenciát, a közösséget.
Tokay György nagyon sokat adott, mindannyiunknak. 1990-ben, amikor még nem volt divat éhségsztrájkolni, éhségsztrájkot kezdett a magyar iskoláért, az erdélyi magyar iskolákért. Sok mindenben azt hittük, amit mond, utópia – de nagyon sok minden megvalósult abból, amit ’90-ben, ’91-ben álmodott. Én büszke vagyok, hogy sorstársa, bajtársa és barátja lehettem. Gyuri, bármikor szólsz, jövök, jövünk, és itt leszünk melletted.”

A beszédet nagy taps fogadta. A közönség derültségét fokozta, amikor a borosjenői Mészáros Dávid egy nagy palack borral és az üveg nyakára akasztott szál kolbásszal jelent meg Tokay György előtt, e szavakkal:

„Ha netalán éhségsztrájkolni szeretne még…”

A másik díjazott, Brittich Erzsébet, a több műfajban alkotó képzőművész, költő és műfordító laudációját pályatársa, Ódry Mária mondta el.

„Brittich Erzsébet esetében laudációra nincs is szükség, hiszen kopjafái, linómetszetei, ex librisei lépten-nyomon körülvesznek minket. Itt vagyunk a Csiky Gergely Főgimnáziumban: nem lehet nem megemlíteni az udvarán álló kopjafát, amelyet az elhunyt pedagógusok emlékére faragott. A faragás férfit is próbáló, nehéz fizikai munka.
Itt vagyunk a Tóth Árpád Teremben: meg kell említenünk a plakettek sorozatát nagyjainkról – Tóth Árpád, Damjanich János, Ady Endre bronzba öntött portréit –, amelyekkel hazai és külföldi kiállításokon vett részt.
Gazdag pályát mondhat magáénak: a kényszermunkára hurcolt simonyifalviaknak állított emlékoszlop-együttes, a kisperegi kopjafa, valamint külföldön felállított munkái mind bizonyítják elhivatottságát.
Kis méretben is tud monumentálisat alkotni – erre tanúbizonyságok az ex librisek, amelyeket több kiállításon is bemutatott, többek között Lengyelországban, Spanyolországban, Kínában és Németországban. Munkái számos kötet borítóját díszítik, illusztrációi a szülőföld szeretetéről tanúskodnak. Versei folyóiratokban jelennek meg rendszeresen.
Gazdag, 25 éves pálya áll mögötte, de ami az életrajzában nincs benne: az önmaga iránti kérlelhetetlen igényesség. Alkotásai a helyet, ahol vannak, felemelik, megszentelik.”

Ujj János írásban olvashatunk a díj átadásról és a Pataky kiállításról is

Februárban megszerveztük a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó könyvvásárát és előadóestjét Vári Attila, Káli Király István és Sebestyén (Spielmann) Mihály részvételével. Az eseményt a Csiky dísztermében rendeztük meg. Délelőtt gyermekkönyv-vásár volt, délután pedig író–olvasó találkozó, gazdag és változatos könyvvásárral kísérve.

Gyermekkönyv-vásár

Pénteken könyvkiállítást és vásárt tartottunk a Csiky dísztermében, már 13 órától kezdve, hogy az iskolás gyerekek is meglátogathassák. A kiállítóktól tudom, sok gyermek- és ifjúsági könyvet is hoztak magukkal.

Ezzel kapcsolatban szeretném leírni néhány gondolatomat – gyakorló szülői és nagyszülői tapasztalattal a hátam mögött.

Adnék erre a napra a gyermekemnek 20–30 lejt (attól függően, hány éves), azt mondván neki, hogy válasszon és vegyen olyan könyvet, amilyet akar. Utána elemezném a cselekedetét.

• Ha vesz könyvet: megnézném, milyet választott, elbeszélgetnék vele arról, miért pont azt, mit gondol, mi lesz benne. Aztán figyelném, elolvassa-e önszántából. Ha nem, noszogatnám, ha igen, elbeszélgetnék vele a könyvről. Ezzel megismerném az ízlését, gondolkodását, memóriáját, előadóképességét, és így jobban tudnám, merre tereljem a figyelmét. Ezután megmutatnám neki a mi könyvespolcainkat is, együtt átnéznénk, tágítva az érdeklődési körét.

• Ha nem vesz semmit: abból is le lehet vonni következtetéseket. Azt is meg kell beszélni, sőt választ kaphatnék arra is: elherdálja-e másra a pénzt, tud-e vigyázni rá, vagy éppen miért nem érezte szükségét a vásárlásnak.

Mondhatná valaki, hogy „hazahúz a kezem” – azért írtam le e sorokat, mert társrendezői voltunk a kiállításnak. Nem tagadom, így is van. De úgy gondolom, ha már ilyen hosszú utat megtesznek a kiállítók Marosvásárhelytől Aradig, akkor legalább adjanak is el valamit. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy ez a dolog nemcsak az ő hasznukra szolgálna, hanem a gyerekek és szülők javát is szolgálná.

Vári Attila, Káli Király István, és Sebestyén (Spielmann) Mihály és Berecz Gábor

Február 8–9-én a Kölcsey Diákszínpad nyolcfős küldöttsége Szabadkán vett részt az „Együtt gondolkodás a szórványról” című projektgeneráló szemináriumon.

Kellemes meglepetéssel tértem haza erről az útról, mert bár évek óta együtt dolgozom a diákszínpad tagjaival, alig-alig ismertem őket: némelyiknek még a nevét sem tudtam. Ez a két nap azonban sok mindent megváltoztatott. Jobban megismertem azt a hat fiatalt, akik az Egyesületet képviselték, és láttam őket bátran elmondani mondanivalójukat, terveiket, projektjeiket a gyűléseken. Ha kellett, logikus, tudáson alapuló válaszokkal meg is tudták védeni álláspontjukat.

Február 26-án a temesvári Molnár Tímea, a Temesvári Integráció Alapítvány pályázatírója tartott előadást. Gyakorlatban is tanította, hogyan kell pályázatot írni.

Április 19–21. – A nemzet színpadán – Nemzetközi diákszínjátszó fesztivál

Áprilisban, 19–21. között A nemzet színpadán címmel nemzetközi diákszínjátszó fesztivált szerveztünk az Erdélyi Hagyományokért Egyesülettel közösen.

A fesztivál három országbeli középiskolás színjátszó csoportok találkozója volt, amelynek Arad adott otthont. A rendezvényt a jánoshalmai Erdélyi Hagyományokért Egyesület pályázati támogatással szervezte meg. A kölcseysek korábban részt vettek a program eseményein Kiskunhalason és Szabadkán, idén viszont ránk került a házigazda szerep: nekünk kellett megszerveznünk a fesztivált.

Az események március 15-én, pénteken városnézéssel és koszorúzással kezdődtek. Ezt követően 18 órától a Minorita Kultúrházban a húsz éve alakult Erdélyi Hagyományokért Egyesület tartotta kihelyezett évfordulós értékelő közgyűlését, meghívott díszvendégek részvételével.

Az első nap házigazdaként a Kölcsey Egyesület Diákszínpada adta elő az Aliz Csodaországban című meseregényt Faragó Zénó rendezésében.

Szombaton 10 órától folytatódott a program a Minorita Kultúrházban:

• a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum diákszínjátszó köre mutatta be A dzsungel könyvét,

• utána a magyarkanizsai Ozoray Árpád Művelődési Ház diákszínjátszói adtak elő vidám jeleneteket Ásó, kapa, nagyharang… címmel,

• este hattól pedig a szentesiek léptek fel a Családi pótlék című előadással.

Erről az eseményről írtam is: Valaki szeret minket odafönn

Még tavaly Kiskunhalason határozta el az Erdélyi Hagyományőrző Egyesület, hogy idén nálunk, Aradon lesz a diákszínpadi találkozó. Úgy gondoltuk, összehozzuk a nemzeti ünneppel, március 15-ével, hogy a résztvevők leróhassák kegyeletüket a szabadságharcosok emlékművénél.

Az időjárás azonban közbeszólt: hófúvás, hideg volt március idusán. És lám, így lett jó. Végül szép, tavaszias, napsütéses időben rendeztük meg a találkozót áprilisban. Eleve a Minorita terembe terveztük a fesztivált, mert annak van egy jellegzetes, „kölcseys” patinája.

A mieink, házigazdák, ki is tettek magukért: teljesen átdolgozták az Alice Csodaországban című darabot. Olyannyira, hogy aki már látta az előző változatot, azt mondta: ez teljesen más darab. Még a rendezvény lelkes mozgatórugóját, a jánoshalmi Bajkó Károly bácsit is „beírták” a szövegbe.

Másik meglepetés a gyerekek kezdeményezése volt: a bejárattól a színpadig minden sarkot, falat feldíszítettek különböző színházi jelmezekkel, kellékekkel, teljesen elrejtve a terem enyészetének jeleit.

A halasztás másik előnye az volt, hogy nem kellett nagykabátban ülni a nézőtéren (márciusban kellett volna, mert akkor még nem működött a fűtés). Most a színpadon elég volt egy trikóban játszani, a hóhér szerepét pedig trikó nélkül is el lehetett játszani anélkül, hogy valaki fázott volna.

Egy másik, váratlan segítséget is kaptunk: egy nappal az előadások előtt a román tanügyminisztérium tanítási nappá nyilvánította a szombatot. Emiatt a vidéki diákok a városban maradtak, az iskolákból a tanárok pedig csoportokat szerveztek az előadások megtekintésére. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy szombaton annyi néző volt, hogy ki kellett nyitni az erkélyek ajtaját is, és a technikusok tiltakozása ellenére oda is beengedtünk közönséget. Senki sem bánta meg, hogy eljött: olyan színházi élményben lehetett részük, amit sokan nem felejtenek el.

Több mint 200 nézőből legalább 150 gyerek volt, akik annyira beleélték magukat az előadásokba, hogy például amikor Maugli gyűlésre hívta a farkasokat, és a színész-farkasok a nézők közül vonítva rohantak a gyűlésre, a közönség nagy része segített nekik vonítani. Hogy ne is beszéljünk a jóízű kacagásokról vagy éppen a síri csendről a komolyabb részeknél.

Úgy vélem, ezek közül a gyerekek közül legalább a fele emlékezni fog erre az élményre, és máskor, ha hasonló programról hallanak, már nem kell rábeszélni őket, hogy vegyenek jegyet – sőt, másokat is magukkal visznek majd. Mondtam is egy kollégámnak:

„Most legalább 20–30 színházlátogató embert neveltünk Aradon.”

A temesváriak játéka is maradandó élményt nyújtott. A magyarkanizsaiak könnyed, kabarészerű jelenetekkel jelentkeztek, de a szentesiek előadása már a felnőtt közönségnek is komoly falat volt.

Valójában eljátszották, hogyan keletkezett a darabjuk. Egy táborban mindenki leírta egy papírdarabra, mit gondol a családjáról, a családi életről. A cédulákat kalapba tették, majd a játékmesterek sorban kihúzták, felolvasták, és a színészek eljátszották az odaillő jelenetet. Megható volt így, gyerekek szájából hallani és látni, hogyan élik meg a családi veszekedéseket, a szülők túlkapásait, a verést vagy a pszichikai terheket, a fáradtság és az alkohol miatti szeretethiányt. Volt, aki elismerte, hogy maga sem viselkedik elfogadhatóan, sőt olyan is, aki szülője öngyilkosságát élte át, vagy maga kacérkodott ilyen gondolatokkal. Nem mindennapi élmény volt.

Mindent összevetve: kellemes és hasznos esemény helyszíne volt városunk. Sajnálhatják azok, akik nem vették a fáradságot, hogy kimozduljanak, és eljöjjenek a központba.

Ez a kép nem a Minorita kultúrházban készült, de ezek a szereplők adták elő az Aliz csodaországban c. darabot.

Tavasz és félévzárás

Áprilisban a Magyar Költészet Napját Tallián Marian és Lázár Balázs budapesti színészek előadóestjével ünnepeltük.

Az első félév záróeseménye júniusban a Kölcsey Diákszínpad Százszorszép gyerekcsoportjának bemutatója volt. Ujj Ágnes tanítványai nagysikerű előadást tartottak: Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő című darabját vitték színre.

Idézet az iskola honlapjáról:

„A tavalyi előadás bevételéből új jelmezek készültek. Ebben, illetve a meghívók elkészítésében újra a Kecskés család segített. A kiegészítőket nagyon szívesen horgoltam, festettem, ragasztottam a hosszú tél alatt. A legnagyobb gondot ismét a színpad díszletezése okozta, hiszen a bordó függöny mögött az üres falak állnak. Mint minden évben, ehhez is akadt lelkes, önfeláldozó segítségem. A régi, használhatatlanná vált hátsó függönyöket a Kölcsey Egyesület tisztíttatta. Ezekre álmodtam az erdőt. Az aradi Univops üzletvezetője, Balogh Öcsi nemcsak ingyen adta a festéket és a hozzávalókat a díszlet kivitelezéséhez, de önzetlenül három fél napot töltött velem, hogy segítsen megfesteni a fákat. A technológiaórákon szorgos gyermekkezek vagdosták a textilleveleket, amiket egy péntek délben két óra alatt ötletesen felragasztottak a színpadon fekvő fákra. Így született meg a négyszögletű kerek erdő, és kezdődhettek a próbák.”

Az előadás lebonyolításában a Kölcsey Diákszínpad tagjai is segítettek: Kiss Zsuzsi és Molnár Melinda, valamint a diáktanács egyik kilencedikes tagja, Păcurar Ariana. Az ötödikesek csoportját Erdélyi Kinga kolléganő felügyelte.

Ehhez járult még a két önzetlen technikus, Bele Misi és Tanács Misi, akik a hangosítást, illetve a világítást biztosították. Végül, de nem utolsósorban ott volt László Feri, aki évek óta úgy támogatja a Százszorszépet, hogy felveszi az előadást – így minden résztvevő kap egy DVD-t emlékbe.

(Fotó: Ilona János)

Nyáron sem volt szünet: kétszer is – mind a két búcsún, a katolikuson és a reformátuson is – kint voltunk Borossebesen, ahol bemutattuk Kiss László Képek és szemelvények Borossebes város történetéből című könyvét.

A kötet nagy sikert aratott: az író kérésére kétszer is utánnyomtuk.

Részlet a Nyugati Jelen tudósító cikkéből

„A továbbiakban a könyv kiadója, az Aradi Kölcsey Egyesület elnöke, Jankó András ismertette a kötet megjelenésének körülményeit, kiemelve: az Egyesület azért karolta fel a kiadvány megjelentetését, mert helytörténettel, a borossebesi magyar kultúra emlékeinek feltárásával foglalkozik. Ezért igen szilárd fogódzót képezhet a helybeli magyarság gyökereinek megismerésében, nemzeti azonosságtudatának megőrzésében, az itt- és megmaradásában. Éppen a templomhoz kötődő egyik részt elevenítette fel, ami az 1880-ban a település környékén szervezett három hónapos hadgyakorlathoz kötődik, amikor is a három napig itt tartózkodó I. Ferenc József király és császár, miközben a Wenckheim-udvarházból naponta átsétált a katolikus templomba, eléje futószőnyeget terítettek. A történet kiegészítéseként ft. Petar Stojanovic plébános megjegyezte: Ferenc József itt-tartózkodásakor azon a díszes, faragású karosszéken ült, amelyiken most kollégája, Prém Imre Csaba lelkipásztor foglal helyet. Az érintett megilletődve állt fel, alaposan megnézte a széket, majd újra helyet foglalt rajta.”

Színjátszó táborok

A gyerekek számára megszerveztük a kisiratosi és a magyarországi kisgyőri színjátszó tábort is. Nem kis gondot okozott mindkét esemény: egy hónapnyi stressz, szaladgálás, telefonálás, egyeztetés – amiről senki sem tudott… legfeljebb Zénó.

Kulturális események

Az őszi programok Bogdan Adamcsik előadásával kezdődtek, majd a minoriták tiszteletére szervezett előadás és könyvbemutató következett.

Az Aradi Magyar Napok keretében Hajós-kiállítást rendeztünk, majd részt vettünk a Kultúrpalota 100 éves jubileumát ünneplő rendezvényeken.

Ősszel az Erdélyi Hagyományokért Egyesülettel közösen regionális néptáncfesztivált szerveztünk.

Ezután három irodalmi előadás következett:

• Kozma Dezső estje

• Serdült Benke Éva estje

• Pomogáts Béla estje

Pomogáts Béla előadása az aradi Csiky könyvtárban szintén kiemelkedő esemény volt.

Az év rendezvénysorát a Kórustalálkozó zárta, amelyre – a Polgármesteri Hivatal segítségével – egy könyvet is sikerült kiadnunk.

Anyagi háttér

Honnan jött össze az anyagi alap?
2013-ban öt pályázatot nyertünk:

• három támogatást a Polgármesteri Hivataltól: a Kultúra Napjára, a minoriták könyvére és a kórustalálkozóra,

• a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap a Diákszínpadot támogatták.

Ezenkívül egyéni támogatóink is voltak:

• Böszörményi Zoltán,

• Borbély László – Trattner Melinda házaspár,

• és majdnem ötven előfizetőnk, akik előre megrendelték Egyesületünk könyveit és a Havi Szemlét.

Nehézségek

Nem szabad azt hinni, hogy ez a sok esemény problémák nélkül zajlott le. Szinte mindegyik okozott kisebb-nagyobb gondot, előre nem látott problémát. Például a néptánctalálkozó nagyon jó színvonalú volt, de nem volt elég jól megszervezve – sok mindenen még csiszolni, javítani kellett volna.