A Mardini nővérek: egy film, amely ma is ugyanúgy hat

Vannak filmek, amelyek nemcsak a bemutatásuk idején hatnak erősen, hanem évekkel később is megőrzik az erejüket. A Mardini nővérek (The Swimmers) ilyen alkotás. Sally El Hosaini filmje ma is megrázó, aktuális és emberközeli történet, mert nemcsak két tehetséges úszólány sorsát mutatja be, hanem azt is, mit jelent egyik napról a másikra elveszíteni az otthont, a biztonságot és a korábbi életet.

A valós eseményeken alapuló történet két damaszkuszi testvérről, Yusra és Sara Mardiniről szól, akik a háború kitörése előtt ugyanazokat a dolgokat élik meg, mint sok más fiatal: barátokkal vannak, buliznak, tervezik a jövőjüket, és keményen dolgoznak azért, hogy egyszer az olimpiai úszás világába kerüljenek. A film egyik legerősebb vonása éppen az, hogy ezt a hétköznapiságot állítja szembe a hirtelen bekövetkező pusztulással. Egyetlen pillanat alatt válik bizonytalanná minden.

A filmben sok a megrázó jelenet, de nem pusztán a drámai események miatt marad emlékezetes. Inkább azért, mert végig emberi marad. Nem statisztikákat vagy jelszavakat látunk, hanem két fiatal lányt, akik próbálnak kapaszkodni egymásba, a családjukba, az álmaikba, miközben egyre távolabb sodródnak attól az élettől, amelyet ismertek. Ettől válik a történet többé egyszerű meneküléstörténetnél.

Bár az úszás végig fontos része a filmnek, A Mardini nővérek nem klasszikus sportdráma. Sokkal inkább az otthon elvesztéséről, a kiszolgáltatottságról, a megaláztatásokról és a túlélésről szól. Arról, hogy milyen árat fizet valaki azért, hogy egyáltalán esélye legyen egy új életre. Sally El Hosaini rendezése érzékenyen közelít ehhez a témához: együttérzéssel mutatja meg a menekültek útját, anélkül hogy szánalmat akarna kelteni. Ettől a film ma is fontos.

A történet egyik legemlékezetesebb része az, amikor a lányok egy túlzsúfolt csónakkal próbálnak eljutni Törökországból Görögországba. A motor leáll, és Yusra, valamint Sara a vízbe ugranak, hogy saját erejükkel segítsék a hajót a part felé. Ez a jelenet nemcsak azért megrendítő, mert valós eseményeken alapul, hanem azért is, mert sűrítve mutatja meg a film lényegét: az emberi kitartást. Azt, hogy vannak helyzetek, amikor az életben maradás és az álmainkhoz való ragaszkodás ugyanabból az erőből táplálkozik.

A főszereplők közül Nathalie Issa különösen erős Yusra szerepében, de Manal Issa is nagyon emlékezetes Sara alakjaként. Kettejük játéka azért működik jól, mert valóban érződik köztük a testvéri kapcsolat feszültsége és összetartozása. Két különböző személyiséget látunk: az egyik visszafogottabb és céltudatosabb, a másik ösztönösebb, vagányabb és szókimondóbb. Mégis egymásból merítenek erőt, és ez adja a film egyik legemberibb rétegét.

Persze a filmnek vannak gyengébb pontjai is. A játékidő hosszú, és akadnak benne olyan jelenetek, amelyek túlságosan érzelgősek vagy kissé didaktikusak. Néhol a vágás sem elég feszes, ezért a történet nem minden pillanatban ugyanolyan erős. De ezek a hibák nem gyengítik le annyira az összhatást, hogy elvegyék a film jelentőségét.

Ma azért is érdemes újra elővenni A Mardini nővérek-et, mert emlékeztet arra, hogy a menekültek története mögött mindig konkrét emberi sorsok vannak. Nem névtelen tömegek, hanem családok, testvérek, fiatalok, akiknek ugyanúgy voltak terveik, hétköznapjaik és álmaik, mint bárki másnak. A film egyik legnagyobb ereje éppen abban rejlik, hogy ezt nem magyarázza túl, csak megmutatja.

A Mardini nővérek nem tökéletes film, de ma is fontos és hatásos alkotás. Egyszerre túléléstörténet, testvérdráma és emberi helytállásról szóló film. Talán nem hibátlan, de olyan mondanivalót hordoz, amely évek múltán sem veszített az erejéből. Éppen ezért érdemes ma is megnézni.