Algyógyi jegyzetek - emberek, történelem, emlékezet
Egy helyi újság, két régi templom és egy római fürdő nyomán tárult fel előttem Algyógy múltja és jelene. Egy kis hely, ahol a történelem, a kultúra és a mai élet kérdései különös módon érnek össze.
ESSZÉ
8/18/20268 min read
Algyógyi jegyzet 1.
Ha valahol idegenben járok, általában megveszem és átnézem a helyi újságot, és betérek, ha csak egy percre is, a templomba.
Így tettem most is, amikor a Hunyad megyei Algyógyon (Geoagiu) jártam. Ott a Szászvárosi Érdekes Újságot (Foaie Interesantă) kaptam, amikor a helyi lapot kértem. Ahogy kézbe vettem, már meg is lepett, mert csak egy személy neve volt írva az utolsó oldalra mint alapító és szerkesztő, s a cikkek nagy része nem volt aláírva, gondolom, a szerkesztő írta őket. Az első oldalon pedig azt olvastam: „apare când poate” – akkor jelenik meg, amikor tud.
De aztán nemcsak kézbe vettem, hanem le sem tettem, amíg el nem olvastam az elsőtől az utolsó sorig. Megérte.
Kis ízelítő néhány írásból.
Januárban adták át a város díszpolgári címét a közismert újságírónak, Cornel Nistorescunak. Egy közeli kis faluban született, ott nőtt föl. Mint írta, 31 ház volt akkor a faluban és 65 tehén. Most a házak még megvannak, de lakos már alig, azok is magányos, idős emberek, no és még van egy tehén is. Nincs villanyvilágítás, üzlet, telefon.
Nemzeti azonosságunk kialakulásának a tégelye van veszélyben – mondja C. N. Ha tetszik, ha nem, arra a kérdésre kell feleljünk, lehet-e még tenni valamit a falvak megmentéséért, vagy bele kell nyugodjunk, hogy belátható időn belül a városok olcsó hálóhelyei lesznek. Megleljük-e még valaha, újra lehet-e éleszteni azokat az életerős, rendezett, morális, történelmet tisztelő és a jövőben bízó közösségeket, amilyenek a régi falvak voltak?
Szerinte ehhez csak pénz és jobb vezetők kellenének.
Azt gondolom, ez nem elég, ahhoz az egész mai fogyasztói társadalmi berendezkedést kellene megváltoztatni. Sajnos C. N. megállapításai ránk is vonatkoznak, hisz már ott tartunk, hogy nemcsak a szórványban, de a tömbmagyarság egyik erős bástyája, Csomafalva is nehéz helyzetben van. Az 1500 ház közül 500-ban nem laknak, 60 ház pedig eladó.
Egy másik írásban egy apa ír levelet tizenéves lányához, akitől bocsánatot kér azért, hogy olyan országot hagy rá, amilyet. Ahol az utcán csak ritkán látni mosolygós arcokat, de annál több szemetet, mindenfelé durvaságot, aljasságot.
A kereskedelmi tévékben csak tragédiákat, gondokat-bajokat látni, és csak a prostik és a bűnözők vannak elemükben, akik dicsekednek sikereikkel.
Te még szerencsés vagy – írja a lányának –, mert te kereshetsz magadnak jobb helyet, de mi lesz az országgal, ennyi lusta, kulturálatlan és szemtelen emberrel a nyakán?
Egy kapcsolódó írásban a civilizált és a nem civilizált emberekről van szó.
Jól enni, szép nőkkel körülvenni magát, meglopni és kihasználni a gyengébbeket, nagyokat lustálkodni stb. – ez a cikk írója szerint a mai „civilizált” ember célja. Egyetlen istenét, a pénzt imádja, és nem érdekli a jövő, csak annyiban, hogy mindennap szaporítsa, nehogy elússzon a vagyona. Az ilyen, gazdagságtól elvadult ember a magasröptű gondolatokat, a művészetet, a tiszta élet utáni vágyat hagyja az álmodozó civilizáltaknak. Ő nem kimérák után, hanem a pénz után rohan, és e rohanásban sorsokat, meggyőződéseket tör meg, eltapossa a szépet, megöli az emberségességet.
Miért harcolnak egymással az emberek, nincs elég hely a nap alatt? – kérdezi a cikk írója. Ehhez én csak azt tehetném hozzá, hogy egyre nagyobb lesz a verseny a termőföldért, a tiszta vízért és az élhető környezetért.
Abban az évben, január 15-én, Eminescu születésnapján már 8. alkalommal ünnepelték a Román Kultúra Napját. A szerkesztő megállapítása a rendezvényről: „vajon mikor tudjuk a fiatalabb generációt is elcsábítani ilyen rendezvényekre, azt méltó műsorral ünnepelni és a kiadott programot betartani”.
Egy másik író a latintanárnőjére emlékezik, aki megtanította őt helyesen írni. De ki tanította azt a fiút, aki egy ölelkező pár saját fényképe alá, a Facebookon olyan 6 soros szerelmes bejegyzést írt, aminek minden sorában 2-3 helyesírási vagy kifejezési hiba van? De mit csodálkozunk ezen, amikor az igazságügy-miniszter négyoldalas, nemrég előterjesztett raportjában 12 ilyen hiba van?
Még sorolhatnám, idézhetnék néhány írásból, de megállok, mert két témáról külön és bővebben akarok írni.
Algyógyi jegyzet 2.
Egy esti sétánkon megálltunk egy, a környező turisztikai objektumokat reklámozó tábla előtt. Odajött hozzánk a közeli iroda dolgozója, kérdezte, mit keresünk, és majdnem egy óra hosszat beszélgettünk vele. Tőle tudtuk meg, hogy a völgyben, a központban van két, magyarokat biztos érdeklő épület. Nemcsak nekünk adta az ezekről szóló nyomtatványokat, de meg is ígérte, hogy másnap elkísér bennünket oda, mert neki van kulcsa, és belülről is megnézhetjük a templomokat.
A már egy 1291-es oklevélben említett falut, Algyógyot (Geoagiu) 1531-ben Szapolyai János hadvezérének, Kún Kocsárdnak adományozta, 18 környező faluval együtt. A Kún család egészen 1918-ig birtokolta az uradalmat. Az uradalom utolsó földesurát pont úgy hívták, mint az elsőt: Kún Kocsárd. Ő országgyűlési képviselő volt és nagy filantróp. Birtokának nagy részét az EMKE-re hagyta, amely 1892-ben mezőgazdasági szakiskolát alapított a székely gyerekek számára. Az EMKE által átadott területen később tüdőszanatórium létesült a Zsil-völgyi bányászok számára. Mindkét intézmény ma is működik.
No de térjünk a két templomra, amelyek egymás mellett, egy telken vannak.
A Rotonda, avagy a körtemplom, a 12. századból való, és Románia egyik legrégebbi, ma is álló román kori egyházi emléke. Az 1995-ös ásatások alkalmával I. László és Könyves Kálmán király korából származó érmék kerültek elő. A téglák, amelyekből építették, valószínűleg a közeli római Germisara romjaiból valók.
Ilyen körtemplomok maradványai ismertek többek között Szászvároson, Gyulafehérváron és Sárospatakon is, fennmaradt példáik pedig több közép-európai országban megtalálhatók. Egyes ilyen kistemplomokat az írásos emlékekben capella regia, királyi kápolna néven említenek, és vannak kutatók, akik a jurta formájával is összefüggésbe hozzák alakjukat. Sok közülük elpusztult, másokat későbbi építkezések során átépítettek.
Kész csoda, hogy ez az algyógyi még most is épségben áll.
A mellette lévő jelenlegi református templomot 1930-ban építették az akkor lebontott, 16. századi gótikus templom anyagából. Ennek a templomnak 20×10 m az alaprajzi mérete, és bent csak két sorban 6-6 pad van, tehát kb. 60 ülőhely. Algyógyon sose volt nagy a magyar közösség, 1900-ban például valamivel több mint 300 magyar élt ott, mintegy 2000 román mellett, tehát nem kellett nagy templom. Még most is tartanak benne istentiszteletet minden második héten.
A képen látható az Úr asztala, a szószék és a még működő orgona. A falaiba több tucat római faragott követ építettek be, amelyek közül néhányon még ma is jól kivehető a rávésett ábra vagy dombormű. Van például egy, amelyen idegenvezetőnk szerint egy római és egy dák pár látható.
Középen két nő, az egyik térdig érő ruhában, kezében egy ridiküllel, másikban pedig egy köteg vesszővel. A másik női alakon bokáig érő ruha van, és egy kosár, garabolyféle a kezében. A rövid ruhás nő mögött álló férfiból már nem sok látható, csak a jobb keze, ami párja vállán pihen. A hosszú ruhás mögötti férfiból csak meztelen bal lábszára látható.
Büszkén mutatta idegenvezetőnk a református templom falában azt a faragott követ, amit ő a dák kontinuitás bizonyítékának tartott. Éppúgy mutatta a dévai múzeumban készült képeket is, amelyeken hét arany fogadalmi tábla látható. Hét ilyen tábla 1987-ben került elő Germisara termálmedencéjéből, mintegy 600 érme és más leletek társaságában.
Az egyik aranytáblán ez a felirat olvasható: „Nymfis Decebalus Luci posuit”, vagyis: „Decebalus, Lucius fia a nimfáknak ajánlotta.” A táblácskák termésaranyból készültek; az aranyat vékony lemezzé kalapálták, a feliratokat pedig bekarcolták.
Az algyógyi fürdőről is sokat lehetne beszélni, hisz a rómaiak már használták, később pedig Izabella királyné és Bethlen Gábor is megfordult itt. A 36 fokos, enyhén kénes termálvíz egy mintegy 100 m átmérőjű domb közepén tört fel évezredekkel ezelőtt. A rómaiak a természetes medencét kibővítették, vízvezető csatornákat és medencéket alakítottak ki.
És még van érdekes írás az elején említett lapban, például Nicolaus Olahusról, egy elmegyógyintézetről, könyvelemzések stb. Mindenképpen érdekes, figyelemre méltó olvasmány.
A Dévai múzeumban látható ofrandák.
A református templom faléban látható dombormű
Az Algyói körtemplom