Mezsgye-per

Peti szomszédom volt sokáig. Megnősült, elköltözött, azután jó ideig nem találkoztunk. Egyszer, már vagy 10 éve, mediátorkoromban megkeresett és megkért, hogy segítsek elintézni egy problémáját. Egyik asztalos szakival megegyezett, hogy ő épít neki terméskőből egy medencét, díszkutat, az viszont majd elkészít neki a falusi háza lépcsője fölé egy 5-6 m-es teraszt.

Ő be is tartotta a szavát, de a másik nem. Már fél éve várt rá, amikor eljött hozzám és a mediátori segítségemet kérte. Egy meghívót küldtem el a szavát nem tartó szakinak, hogy rendezzük az ügyet, de miután megkapta az „idézést”, másnap a csapatával megépítette a tágas teraszt. Megoldódott a helyzet. Amikor most megint benézett hozzám, valami problémára gondoltam, de nem. Egyszerűen csak arra járt és betért egy kávéra. De én kihasználtam az alkalmat, kérdezgettem és egy új mesére tettem szert.

A második feleségem egy hegyvidéki faluból való volt, kezdte a történetet Peti, ahova építettem a munkacsoportokkal egy mobiltelefonos antennatornyot. Amikor odajártam, megláttam a falu szélén egy szép kis házat, akkoriban a 90-es évek közepén nagyon olcsók voltak arrafelé, nem úgy, mint most. Tetszett a hely, főleg, mert a ház mögötti hosszú kert egy völgybe lejtett, s a végén pedig már erdő volt, ami viszont már emelkedett a dombon. Nem sokat gondolkodtam, megvettem.

Akkor még dolgoztam, folytatta Peti, így csak lassan, de biztosan haladtam a ház felújításával, viszont a kertre nem jutott időm. Igaz, ültettem elég sok gyümölcsfát, de gondozás nélkül nem sokra mentem velük.

Én többször is felajánlottam neki, hogy rendbe tartom a gyümölcsfáit, de nem akarta. Később jöttem rá azért, mert, attól félt, hogy a gyümölcsök oda vonják a szarkákat, és aztán nem lesz nyugta majd a ház miatt sem, amikor nincs ott sokáig.

A ház háta felőli szomszéd telken nem volt épület, egy öreg nénié volt a telek, folytatta Peti, amit az unokaöccse dolgozott meg. Az járt oda traktorral megszántotta és kukoricát vetett bele minden évben.

Amikor mégis, ritkán, kijutottam a házhoz (közben a feleségemtől elváltam), azt vettem észre, hogy ha keskenyedik a telkem. Amikor a szomszéd szántott, ahogy elhagyta a házamat, egy kicsit beljebb, a kertem felé ferdült, s így ment ez évekig. Amikor észbe kaptam, már 4-5 m volt az eltérés az utcafront és a kert végének szélessége között.

Megkerestem, kihívtam a helyszínre a traktoristát, Google Maps fénymásolatokat is vittem magammal, mutattam neki a szemmel is jól kivehető ferdülést, de a szomszéd nem akart megérteni. Ő csak mondogatta a magáét, neki a nagynénje mutatta meg, meddig tart a kertje, és őt nem érdeklik az én térképeim.

Bíróságra került az ügy, de ott sem ment könnyen a dolgom. Hiába mutattam a netes térképeket, a bíróságon azt mondták, csak szakértői vizsgálatot tudnak elfogadni. Nem kis költség, utánajárás után, de meglett az is. Elkezdődött a tárgyalás.

A bíró sem tudta meggyőzni a szomszédomat, hogy nekem van igazam. Annyira egyértelmű volt a dolog, hogy nem bírtam ki, s ott, a tárgyalóteremben elsütöttem egy viccet. Azt mondtam, ezt az embert nem lehet meggyőzni, csak ha lelövik. Románul azt a kifejezést, hogy ,,numai înpușcat”, egyértelműen, szinte mindenki, viccnek veszi. De ebben az esetben sem a bíró, sem a szomszéd ügyvédje nem vette annak. A bíró nagy komolyan figyelmeztetett, hogy nem mondhatok ilyet egy bírósági teremben, amire azt válaszoltam, hogy csak poénként mondtam azt a kifejezést, hisz nekem nincs pisztolyom, nem úgy, mint a bíró úrnak, akinek az íróasztala szertárában ott a megtöltött pisztoly. A bíró ekkor nagyot nézett és tovább is lépett volna, de közbeszólt a szomszéd ügyvédje, hogy ő panaszt emel a kliense megfenyegetése miatt.

Akkor én hökkentem meg egy kicsit, de neki is visszavágtam: mit akar, ügyvéd úr, magával is ugyanaz a helyzet, mint a bíró úrral, csak annyi a különbség, hogy magának nem zsebében van a pisztolya, hanem az autója torpedójában. No, akkor az ügyvédnek is leesett az álla, és kérdezte elfehéredve: maga ezt honnan tudja? Amire azt feleltem, hogy az az én dolgom. Az igazság, hogy már régebb, amikor beszélgettem egy bíróval kávézás közben elmondta, hogy nekik minden komolyabb ülésen ott van a szertárban a pisztoly, de az ügyvédre csak úgy találomra mondtam. Azt is hallottam, hogy sok ügyvédnek van pisztolya, de hogy ennek a mostaninak van-e vagy nincs, nem tudtam. De betalált a visszavágás, megszeppent ő is. Tovább mentünk, és végül is meglett a megoldás.

Megegyeztünk, hogy egy következő napon kimegyünk a terepre egy földmérővel és megjelöljük a határt.