Nemere István és a másik Mátyás király

A múlt év végén betértem egy leértékelt árut kínáló könyves sátorba, és bár alaposan beleizzadtam, sokáig nem tudtam választani. Már el is indultunk hazafelé, amikor visszaszaladtam, és mégis megvettem Nemere István Magyarország története című könyvét. Nagyméretű, A2-esnél is nagyobb, keményfedeles, 710 oldalas kötet — és már csak egyetlen példány volt belőle.

A kasszánál jött a meglepetés. Az eladó félvállról odavetette: no, ebből már mind elfogyott, pedig nem épp a legértékesebb könyv az itt lévők közül. Elgondolkodtam, és ott, a pénztárnál jöttem rá, hogy ezt a könyvet nem Nemeskürty, hanem Nemere István írta. De akkor már ki volt fizetve, így nem is visszakoztam.

Otthon Nemere Istvántól már van vagy tizenöt könyvem, főleg történelmi témájúak. Battonyán nincs könyvesbolt, de ha arra járok, többnyire bemegyek a nagy üzletbe, ahol van két forgatható könyvespolc. Azokon mindig találtam egy-egy érdekes témájú Nemere-könyvet, és mivel csak három-négyszáz forintba kerültek, sokszor vettem belőlük. Itt, a Tulipán könyvesboltban régebben nemegyszer egész polcnyi Nemere-könyv sorakozott. Meg is kérdeztem az eladót, szeretik-e az aradiak a Nemere-könyveket — azt felelte, általában elfogynak.

Most rákerestem, és a Wikipédia szerint rendkívül termékeny író: 2012-ig közel hatszáz könyve jelent meg magyar nyelven, ami egyébként magyar rekord. Műveinek eladási példányszáma megközelítette a tizenegymilliót. Főleg sci-fi könyvei és a paranormális jelenségekkel foglalkozó művei tették ismertté, de több más műfajban is publikál: történelem, ismeretterjesztés és így tovább. Számos nyelvre lefordították. Az 1990-es években kétszer egymás után megválasztották a Nemzetközi PEN Club eszperantó csoportjának elnökévé, aminek alapján a Svéd Akadémián javaslatot tehet valaki irodalmi Nobel-díjra jelölésére. A Magyar Írószövetségbe viszont nem vették fel. Bevallása szerint tartózkodik az élvezeti szerektől — kávé, alkohol, dohányzás és egyéb drogok —, munkamániás, megrögzött optimista, és kerüli a politikát.

De nem csak ezért hoztam szóba az esetet, hanem mert bele is olvastam a könyvbe, és bizton állíthatom: nehezen tettem le. Pergő stílusú, könnyen érthető, tele érdekes, számomra meglepő információkkal. Bibliográfia nincs benne, így egyetlen adat eredetére sem utal. Kép is kevés akad, annál több viszont az olyan megállapítás, amelyek közül jó néhány legalábbis engem meglepett. Sokszor felkaptam a fejem egy-egy odavetett következtetésre, de ha megálltam és gondolkodni kezdtem rajtuk, rendszerint rájöttem, hogy nem butaság, amit leír — csak szokatlan, hogy ilyen nyíltan, szinte durván tesz elénk meglepő állításokat történelmi személyiségekről.

Első alkalommal találomra ütöttem fel a könyvet, és épp Mátyás király koránál nyílt ki. Íme néhány passzus — a szerző saját megfogalmazásában, olykor szó szerint, olykor szabadabban idézve.

Nemere szerint az iskolákban tanított kép túlságosan eszményi — szinte semmi realitás nincs benne. Mátyás is épp olyan király volt, mint a vele egy korban élő itáliai kiskirályok, fejedelmek, hercegek: folyamatosan harcban állt mindenkivel. Szomszédaival éppúgy, mint gyermekkori barátaival vagy közeli rokonaival — konfliktusba került például nagybátyjával, Szilágyi Mihállyal és nevelőjével, Vitéz Jánossal is.

A könyv szerint kimondható, hogy Mátyás húsz éven át rossz irányba, nem az igazi ellenféllel háborúzott, ami nagy vérveszteséget okozott, és hihetetlen mennyiségű pénzbe került. Egyik-másik kisebb hadjáratát csak azért indította a szomszédjai ellen, hogy elfoglaltságot adjon a veszedelmes fekete seregének.

Nemere szerint nem túlzás azt állítani, hogy az uralkodás, a hatalom az emberek többségénél a személyiség eltorzulásával jár — és ez alól Mátyás sem volt kivétel. (Hasonlót a mai újgazdagoknál magunk is tapasztalhattunk.)

Amikor már jócskán benne jártam az olvasásban, egyszer csak ezt a kijelentést találtam. Nemere így ír a saját művéről:

Más komoly történelmi munkákkal szemben — mert azok szabályai csak részben kötnek minket: lásd igazság, az események hűséges ismertetése és a többi — mi megírhatjuk, hogy Mátyás király jobbára kibírhatatlan öregemberré vált negyvenöt éves korára.

Ehhez a sok gond mellett az is hozzájárult — írja Nemere —, hogy egy nyílhegy, amely egy csatában a gerince közelébe fúródott, s amelyhez az orvosok nem mertek hozzányúlni, már a negyvenes éveiben olyan fájdalmakat okozott, hogy nem tudott lóra ülni; ha pedig kocsin, szekéren vitték, akkor is kibírhatatlanul szenvedett. Így a nemrég még daliás termetű, bátor harcosból mozgásában is segítségre szoruló, zsémbes öregember lett.

A főurak — akiknek Mátyás egyre csak nyirbálta a jogait, hiszen neki nem volt szüksége a nemesek seregeire, mert megvolt a magáé, a fekete sereg — olyan királyt kívántak, mint Ulászló: itteni tapasztalatokkal nem rendelkező embert, akinek „üstökét a markukban tarthatják”. És jól választottak, mert Ulászló afféle megélhetési király lett, aki oda szerződött uralkodni, ahol nagyobb koncot ígértek neki; akinek mindegy volt, hol uralkodik, csak elég kényelmesen élhessen — és akit saját erélytelensége juttatott a budai trónra.

Bakócz Tamás is hamar rájött, hogy Ulászló az ideális báb. Ő maga is annyi vagyont harácsolt össze a bábkirály mellett, hogy később eséllyel pályázott a pápaválasztáson is. Bakóczot szokás a leghiúbb magyarnak is nevezni; származása miatt — okos parasztgyereknek született — érvényesülni csak a papi pályán tudott, és elmondható róla, hogy abból a helyzetből indulva majdnem mindent megvalósított, amit egyáltalán elérhetett. A könyv egy 1491-es békeszerződést is említ: amikor az ország vezetőinek alá kellett írniuk a nevüket, egyedül Bakócz volt erre képes, mert a többiek — Báthory István, Guthi László és Rozgonyi László — állítólag analfabéták voltak.

Még sorolhatnám a meglepő idézeteket, de itt megállok. Meghagyom másoknak is a felfedezés örömét.

© 2025. All rights reserved.

Write your text here...