Savoyai Jenő - Egy hadvezér megítélése

Amikor ezelőtt jó pár tíz éve a családdal a budai várban jártunk, és megláttuk Savoyai Jenő lovasszobrát, megkérdezték a gyerekek, kit ábrázol az a szobor. Nem sokat tudtam mondani. Aztán amikor utánajártam, történelemben jártas emberek azt mondták, hogy egy magyarellenes hadvezér volt, aki a törökök kiűzése után nem hagyta a magyarok visszatelepítését a Dél-Magyarországi vidékekre.

Egy pár évvel ezelőtt egy román nyelven megjelenő könyvbe írtam egy tanulmányt a XVIII–XIX. századi Arad megyei mezőgazdaságról. Abban egy helyen ezt a hallott információt is beírtam. A román szerkesztő azt mondta, ezt igazolni kell, írjam be a bibliográfiába, honnan vettem. Kerestem, de nem találtam sehol ilyen bizonyítékot, úgyhogy inkább kihagytam ezt a mondatot.

Azóta sem hagyott nyugodni ez a dolog, és amikor lehetőségem nyílt rá, találkoztam dr. Bajzik László történésszel, aki az aradi vár történetéről is írt könyvet. Megkérdeztem, mi a véleménye erről. Azt mondta: „András, Savoyai generális, igazi katonaember volt, nem adminisztrátor. Ő, miután kiűzte a törököket a vidékről, az aradi törökvár felújítását vezette, mert tudta, hogy az végvár lesz, és a békeszerződés aláírása után már nem lehet módosítani a meglévő erődrendszereken. A betelepítéseket mások, a kancellária intézte.”

Mostanában újra elém került ez a téma, s érdemesnek tartottam leírni az összegyűjtött új, érdekesebb információkat.

Savoyai Jenő generális igazi hadvezér volt, sok könyvet írtak katonai tehetségéről, sikereiről. Élete vége felé egy Herculest és Nagy Sándort ötvöző márványszobrot faragtatott magáról, de azt nem tette közszemlére, hanem palotája egyik ligetében tartotta.

Olasz nemesi családból származott, de XIV. Lajos, a Napkirály udvarában nőtt fel, ahol anyja társalkodónő volt. Ő mindenáron katona akart lenni, de a Napkirály termete miatt nem tartotta erre alkalmasnak, és azt mondta, jó pap lehet belőle. Miután anyja kiesett a király kegyeiből, lehetősége nyílt más uralkodói udvarban próbálkozni. Így került a Habsburg császár seregébe, ahol már a Bécset ostromló török seregek elleni csatákban is részt vett.

A Bécs melletti csatát Sobieski János lengyel király seregének közbelépése döntötte el. Érdekesség, hogy míg korábban a hadviselés szabályai szerint a győzelem után a seregek visszahúzódtak, zsákmányoltak, Sobieski három napig üldözte a menekülő törököket. Több mint húszezer katonát pusztítottak el, teljesen szétverve a muszlim sereget. Ez a hadsereg csak tíz év múlva tudott újra felépülni – hogy aztán 1697-ben, a zentai csatában Savoyai Jenő semmisítse meg végleg.

A magyar seregek ebben az időben bonyolult helyzetben voltak. Thököly Imre a törökökkel szövetségben harcolt, serege a Duna északi partján biztosította a török jobb szárnyat. Miután látták, hogy a törökök elveszítették a csatát, serege szétszéledt, sokan hazamentek aratni.

Tizenhárom év múlva, a zentai csatában Thököly újra a török oldalán harcolt. A vereség oka részben Savoyai hadvezéri tehetsége, részben az volt, hogy a nagyvezír nem hallgatott a magyar vezér tanácsaira. Thököly, ruháit eldobva, a Tiszán átúszva menekült meg. Később, a kivonuló török sereg közepén felismerte őket Savoyai, és csak a török pasa kérésére engedte tovább a magyar csapatokat – állítólag így szólva: „Hadd menjenek a magyar kutyák.” Ennek az idézetnek a hitelessége azonban kétséges.

Savoyai ezután döntő győzelmet aratott Zentánál. Bár a császár eredetileg visszavonulást parancsolt, Savoyai, felderítői jelentései alapján felismerte, hogy a török sereg éppen a Tiszán kel át. Támadása megosztott, sebezhető állapotban érte őket. A győzelem teljes volt: a nagyvezír menekült, és végül Isztambulban kivégezték.

Savoyai a katonáinak ígért jutalmakat betartotta, többek között Modenai Rinaldó szinte megyényi birtokot kapott Arad megye északi részén.

Ezután következett Temesvár bevétele. A 10.000 főnyi török várvédő megadta magát, feltételként a szabad elvonulást kérve. Savoyai ehhez hozzájárult: ezer szekeret rendelt, hogy a sebesülteket, a török lakosságot és vagyonukat Belgrádig szállítsák. Ez a gesztus inkább katonai becsületet mutat, semmint kegyetlenséget.

Érdemes itt megemlíteni Savoyai magánéletének egyik leggyakrabban vitatott aspektusát is: több kortárs utalás, illetve a későbbi kutatások szerint soha nem nősült meg, és életét kizárólag férfiak társaságában élte. Bár a korabeli források diszkrétek e tekintetben, és a fogalomrendszer sem azonos a mai értelemben vett szexualitással, több történész valószínűsíti, hogy Savoyai homoszexuális volt. Ezt a feltételezést alátámaszthatja szoros barátsága (vagy talán több is) néhány befolyásos férfival, valamint a magánéletének teljes elzártsága a női társaságtól. Ez természetesen nem kisebbíti hadvezéri érdemeit, de árnyalja személyiségének történeti képét.

Összegzésül: Savoyai Jenő hadvezéri kvalitásai vitán felül állnak. A róla kialakult negatív kép inkább későbbi nemzeti traumák és leegyszerűsített történelmi narratívák eredménye lehet. A korszak eseményeinek értelmezéséhez szükséges a pontos szerepek és hatáskörök megkülönböztetése. Hadvezérként tette, amit tennie kellett – az ország jövőjét azonban mások formálták.