Tagányi Sándor bukása - I. fejezet 4. rész

Tehát a dédnagyapám, István a Tagányi-vagyon megteremtője, a fia az 1863-ban született Sándor, a nagyapám pedig a vagyon elvesztője. Pedig nagystílű, jó képességű ember volt, de azt lehet elmondani róla, hogy rossz órában született. Nem az ő hibájából veszett el a vagyon, hanem úgy hozta az élet, úgy alakult a sorsa. Pedig nagyon jól indult az élete, ő már nemcsak nagy vagyont örökölt, de kitűnő képzést is kapott. Az 1890-es évek végén fejezte be a jogi egyetemet, minden évet más rangos egyetemi városban, az utolsó évet Budapesten, ott is vizsgázott, hogy ismerje az itthoni jogszabályokat, hisz itthon akarta hasznosítani tudását. Egy évet Amerikában is eltöltött, ahol a mezőgazdasági gépgyártást tanulta, tanulmányozta.

Miután úgy gondolta, hogy mindent tud, ami szükséges, s megkapta a diplomáját, hazajött Aradra, előbb segítette, majd átvette apjától a Tagányi vagyon kezelését. 1905-ben halt meg az apja.

Mindent összevetve, nyitott szemű, mindenre odafigyelő gazdasági szakember vált belőle, ügyes üzletember, a politikai életben is karriért futott be. S az hogy a végén összecsaptak a feje fölött a hullámok, az saját sorsának és a világtörténelem különleges összefonódásának, alakulásának tulajdonítható.

Ahogy tanulmányai, szakmai körútja után visszakerült Aradra, nemsokára megnősült. Apja, Tagányi István abban az időben a Pankotai uradalom, Dietrich báró adminisztrátora volt, és ő, János segített az apjának az ügyek intézésében, így megismerte a báró családtagjait, köztük a báró dédunokáját, Sulkovszky Idát is. Jobban mondva régóta ismerték egymást, gyerekkoruk óta, a dédapám keresztapja volt Idának, így nem kellett sok, a két fiatal összekerült. Megtörtént a nagy lakodalom, majd Aradon a Batthyány utcai palotában rendezték be a lakásukat.

A nagyapám, mint valamennyi Tagányi, igyekezett minél hamarabb örököst biztosítani. Az újasszony rövid időn belül állapotos maradt, nemsokára meglett az örökös is, ifjabb Tagányi Sándor. De amikor szinte minden rendbe volt, elkezdődtek a bajok, amelyek azután nem is hagyták nyugton a családot.

Elkezdődtek a veszekedések a dúsgazdag, elkényeztetett hercegnő, Ida (mert hercegi rangja volt a Sulkovszky családnak) és az akkor még a jövője megalapozásán fáradozó fiatalember között, előjöttek a nézeteltérések, majd a veszekedések. Akkor aztán a hercegnő egyszer csak fogta magát, csomagolt és elköltözött Bécsbe a nagyanyjához, Aradon hagyva a még szinte csecsemő kisfiát is. Én ezekről a dolgokról úgy hallottam a Braun nagymamámtól, hogy kiskoromban a játszótársaim néha csúfoltak hogy „ni, jön a Sulkovszky-unoka”. Kérdésemre a nagymamám elmondta: igaz hogy a nagyapámnak egy ideig Sulkovszky Ida volt a felesége, de elváltak, és mi, én és a testvérem, nagyápánk második feleségétől való ágból vagyunk, tehát nincs rokonságí kapcsolat közöttünk és a Sulkovszkyak között.

Sok bonyodalommal a végén el is váltak, a kisfiú maradt az apjánál, mert az anyjára rá tudták bizonyítani, hogy erkölcstelen, tékozló életmódot folytat, pont úgy, mint az apja, Sulkovszky József herceg.

Amikor 12 éves lett, az ifjabb Sándort is a karlsburgi iskolába adták, ahova minden Tagányi járt, ami később tragédiával végződött. 13 éves korában hirtelen, váratlanul meghalt a fiú. Mivel a váláskor úgy intézték a vagyon szétosztását, hogy 1/3 jutott az öregebb és 1/3 az ifjabb Tagányinak és ugyanannyi az anyának. Ida akkoriban Bécsben lakott, közel Karlsburghoz, és látogatta a fiát, ezért a nagyapám arra gyanakodott, hogy az anyja mérgezte meg a fiát, hogy örökölje tőle a vagyon egy részét. Így a nagyapám mindent megmozgatott, a végén engedélyezték a holtest exhumálását. Boncolást végeztek ami nyomán megállapították, hogy a fiú természetes halállal halt meg, így ez az ügy megoldódott.

Ezután rendeződött a nagyapám élete, a munkába vetette magát és sok mindent el is ért. Intézte a saját vagyona, a kürtösi és a gyoroki birtokok ügyeit, sőt a dédnagyapám halála után a pankotai uradalom is az ő nyakába szakadt. Borkiállításokon vett részt és sokat utazott, főleg Pestre a különböző jogi ügyek intézésére.

Ezenkívül Aradon szinte minden közösségi jótékonysági egyesületnek a tagja volt. Sokat adományozott azoknak.

Ebben az időben lett az Ipar Bank előbb igazgatója, majd a főrészvényese, és akkoriban vette meg a Fehér Kereszt szállodát és a Bohus-palotát.

A politikába is belevágott, országgyűlési képviselő lett.

Akkoriban az Aradi Almanachban is megemlékeztek róla mint a város egyik meghatározó személyiségéről.

Az Aradi Almanach oldala Tagányi Sándorról

Az Aradi Almanach oldala (folytatás)

Aztán közbelépett a sors, vagy jobban mondva a világtörténelem. Trianon.

A hatalomváltás, hogy Arad Romániába került, nem okozott nagy gondot. Az első években ment minden úgy, ahogy azelőtt, igaz egy kicsit nehézkesebben, de nagy vagyona volt és elboldogult a román hatóságokkal is.

Akkor újra a magánéletével kezdett többet törődni, hisz közben meg is öregedett és nem volt örököse. Már jóval 50-en fölül rátalált a szép, jóval fiatalabb aradi lányra, Martos Saroltára, aki egy híres librettíró testvére volt, de avval sem volt szerencséje. Nagyon szerette fiatal feleségét, akivel jól megértették egymást. Nagy volt a boldogság. Hamarosan állapotos is maradt Sarolta, és most is úgy határoztak, hogy Pesten lesz a szülés, mert ott jobb orvosok vannak.

Martos Sarolta

Szócikk Sarolta testvéréről: Martos Ferenc dr. író, sz. 1875. jan. 10-én, Aradon. A gimnáziumot Aradon, a jogot a budapesti egyetemen végezte. A jogi doktori fok megszerzése után a vallás- és közoktatásügyi minisztérium szolgálatába lépett. Drámaírói pályafutását 1900-ban kezdte meg, »Balassa Bálint« c. verses vígjátékával. Színpadi művei közül mégis az operett-libretto az a műfaj, amellyel legnagyobb sikereit aratta és amely sikerei alapján M.-t tekinthetjük a legkiválóbb magyar librettistának. A legnagyobb hírű zeneszerzők egész sora, mint: Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Szirmai Albert, Jakobi Viktor, Huszka Jenő, stb. komponált operettet Martos F. librettóira.

Pesten első osztályú helyen, a legjobb orvos vezeti a szülést és nincs is semmi baj, egészséges fiú örökösnek, az apámnak ad életet a kismama. Nagy az öröm, mindenki ünnepel, folyik a pezsgő... Mindenki elvonul ünnepelni, nem marad senki éjszakára a kismamával, csak egy ápolónő, aki gondolom az elfogyasztott pezsgő hatására, el is aludt. Amikor reggel elindult ellenőrző körútjára, már csak Sarolta kihűlt holttestét találta az ágyon, elvérzett a kismama.

Amikor Sándor, a nagyapám értesült a halálról, nem tudta magát túltenni az eseten. Igaz, volt egy örököse, de milyen áron. Elvesztette nagy szerelmét, a fiatal s szép feleségét, akit azután élete végéig gyászolt. Ő akkor már közel 60 éves volt, meg is lehet érteni. Nem is akarta látni a fiát. A legrövidebb időn belül dajkát, később gyámot rendelt mellé. Egy ideig nem is nézett hazafelé, elfoglalta magát, belevetette magát újra az üzleti és politikai életbe.

Egy olyan családot fogadott dajkának, akiknek pontosan olyan kicsi gyerekük volt, mint az ő fia, az apám. Az asszony nagyon jól bánt mind a két gyerekkel, akik szépen nőttek, játszótársak, később barátok lettek Meg is lehetett a dajka elégedve, mert így az ő fiának is főúri gyerekkor jutott. Egyformán tartotta, egyformán öltöztette mind a kettőt, s együtt jártak nyaranta a különböző külföldi üdülőhelyekre.

Tízenkét éves korában az apámat is, szokás szerint a karlsburgi iskolába adták, ott is érettségizett, azután került a Budapesti Mezőgazdasági Egyetemre.

Az iskoláról, de a dajkáról is lesz még szó.

A családi helyzete Tagányi Sándornak úgy-ahogy rendeződött, örökös volt, de nemsokára másfajta bonyodalmak kezdődtek Sándor nagyapám életében. Trianon után nemsokára jött a gazdasági válság.

Az impériumváltás nem okozott problémát, alkalmazkodott és az új körülmények között is jól ment az üzlet, a gazdaság. Nagyobb gondot a válság okozott.

Nem tudta kezelni a helyzetet, pedig bankja is volt. Hogy mentse a menthetőt, hiteleket vett fel, de az sem segített. Aztán sorba adta el, előbb a Fehér Kereszt szállodát, majd más épületeket, s végül a bankját is elárverezték. Egyedül csak a földbirtokok maradtak meg, a kürtösi és a gyoroki, amelyeket később, hogy pont legyen a végén, a kommunisták vettek el.

Nem tudta elviselni ezeket a nagy veszteségeket és megbetegedett. Amíg az apám Karlsburgban tanult, a nagyapám egyszer meglátogatta, ott lett rosszul és Bécsben halt meg, a kórházban. Ott is temették el.

Akkor még kiskorú volt az apám, és így a nagybátyja, Szabó Zoltán nyugalmazott ezredes és földbirtokos, Tagányi Hajnalka, az apja húgának a férje lett a gyámja. Ő intézte a Tagányi birtokokat is. A Lanevschi könyvben Szabó Zoltánról is szó esik, aki 2 hónapig hadügyminiszter is volt.

A középiskola után az apám Budapestre iratkozott a mezőgazdasági egyetemre, de 1941-ben, az első év után, otthagyta az egyetemet, mert a gyámja is beteg lett, intézni kellett a birtokot, így hazaköltözött Aradra.

Neki azonban csak pár év adatott meg, az is háborús időben, hogy irányítsa a Tagányi birtokokat.