Tagányiak a korabeli sajtóban - IV. fejezet 1. rész

Részletek Gheorghe Lanevschi „Arad: régmúlt idők virágzó városa” c. könyvéből

1834-ben Heim Domonkos, Arad város polgármestere átvette a szabad királyi város rangot igazoló jelvényt és oklevelet, amivel elkezdődött városunk több mint 70 évig tartó virágzó korszaka, az aradi boldog békeidő. Szaporodtak a cégek, új szakmák jelentek meg, nőtt az üzletek, a kézműipari műhelyek száma és megjelentek a gyárak is.

Megszaporodott a lakosok száma, ami építkezéseket tesz szükségessé. Elkészül a város rendezési terve. Az aradiak szorgalmának és újítókészségének köszönhetően megnövekedik árutermelése. Az 1844-es árvíz és az 1848-as forradalom eseményei késleltetik a város fejlődését, de nem sokáig.

1850-ben elkezdődik a város felújítása, újjáépítése, új munkahelyek létesülnek, szaporodik a lakosság és jótékony hatású versengés alakul ki. Javulnak a hátrányos helyzetűek életkörülményei is, és széleskörű, jó módban élő középosztály fejlődik ki. A sok sikeres vállalkozás pedig a gazdagok számát növeli.

Ekkor alakulnak meg Verbos Ádám, Lengyel Lőrinc és Steigerwald Alajos bútorgyártó műhelyei, amelyek később gyárakká fejlődnek, Domán Sándor szőnyeg- és paplangyára, Scherbay és fia csipkeműhelye és üzlete. Könyvesbolt, készruha üzletek nyílnak. Bing Ede bort és szilvóriumot állít elő és árul, gőzmalom létesül…

1858-ban elérkezik ide a vasút, megépül az első állomás. Új középületek is épülnek, mint például az Állami Főgimnázium és az Ortodox templom.

1873-ban gazdasági válság és kolerafjárvány hátráltatja a fejlődést, de 1874-ben mégis átadják az új színházat I. Ferenc József jelenlétében. 1877-ben megjelenik a mozi is Aradon.

1877-ben hozzáfognak a Maros gátjainak a megépítéséhez, rendezik a parkokat, sétányokat, hársfákkal ültetik be a központot, kialakítják a korzót.

1884-ben ismét Aradra látogat I. Ferenc József, és bárói címet adományoz Neuman gyárosnak.

Egy nem mindennapos vállalkozói bravúr

Egy nem mindennapos vállalkozói bravúr ebben az időszakban báró Tagányi István nevéhez fűződik, akinek kiterjedt szőlői voltak Magyarád, Baracka, Gyorok és Ménes körzetében. Ő húsz évre leállította a megtermelt bor árusítását, elraktározta azt, és két évtized után, éppen a filoxérajarávány okozta nagy borhiány idején dobta piacra, s az eladásból nagy vagyonra tett szert.

Tagányi István borkereskedő — egyben ügyvéd és bankigazgató, az Arad-hegyaljai szőlőtermesztés korszerűsítésének atyja —, miután szőlőit teljesen kipusztította a filoxéra, saját szőlőibe beoltott ültetvényeket telepített. Példáját követték a többi szőlőtermesztők is, aminek jótékony hatása a következő években érződött meg: növekedett a bortermelés, és persze a minőség is javult.

A századvég felvirágzása

1872-ben megalakul a Kereskedelmi és Iparkamara, és egyre több aradi vállalkozó nyer termékeivel díjakat a különböző kiállításokon, Párizsban és Budapesten.

Már 1880-ban megszervezik a helyi érdekeltségű ipari és mezőgazdasági kiállítást. Nagy siker lett, megerősítette a termelőket a saját erejükben, és 1890-ben újabb kiállítást szerveznek, a Dél-magyarországi ipari kiállítást; ezúttal már 7 megyéből 22 város vesz részt a vásáron. Arad volt az első város, amely Budapest után ilyen jellegű s méretű vásárt szervez.

Rendezik, szépítik a várost, pavilonokat építenek, a Szabadság-szobor felavatását is erre az időre tervezik.

A kiállításokon elért sok szép siker megnövelte a különböző mesterségek népszerűségét, így 1892-ben létrehozzák a Fa- és Fémipari Szakiskolát, Nesznera Aladár vezetésével. Sok, később nagyhírű mesterember tanulja itt a szakmát. Nem is csoda, hisz olyan szakemberek tanították őket, mint Jankó Gyula, aki elkészítette a Baross parkban sokáig látható kovácsoltvas kerítéssel övezett szökőkutat, és aki a Milánói vásáron 1906-ban első díjat nyert az iskola műhelyében, a tanulók segítségével készült faragott szalon-garnitúrával.

Újabb gyárak jelennek meg, mint például a vagongyár, textilgyár, papírgyár, vágóhíd és autógyár. A kereskedelem is óriásléptekkel fejlődik, így a lakosság életszínvonala is emelkedik. Kórházak, szanatóriumok épülnek, patikák nyílnak sorban, némelyikben világhírű orvosságokat, piperecikkeket gyártanak, amiket Amerikába is exportálnak.

A kultúra is fejlődik: színháza, szimfonikus zenekara volt a városnak, 1893-ban a Kölcsey Egyesület létrehozza az Ereklyemúzeumot, 1913-ra pedig megépül a Kultúrpalota is.

A századfordulón Aradon élénk sportmozgalom is volt. 1899-ben volt az első hivatalos labdarúgó mérkőzés, de a vívás, birkózás, úszás stb. is nagy népszerűségnek örvend.

Sajnos, az első világháború nyitányát képező szarajevói merénylet után sötét fellegek gyülekeztek a láthatáron. A háború pedig Arad történetében is véget vetett annak az időszaknak, amelyet méltán neveztek elődeink „La Belle Époque”-nak, boldog békeidőnek.

A I. fejezet már részletesen bemutatta Tagányi István bortermelői-kereskedői nagy korszakát, a filoxéra utáni újrakezdést és az aradi borvidék megújítása körüli érdemeit. A sajtó azonban nem ezt az arcát ismerte a legjobban. Arad megyében őt egyszerűen „kormányzó úrnak" szólították, mert ő irányította a Sulkovszky-féle pankotai uradalmat, ő volt a Szabadelvű Párt helyi elnöke, és ott volt minden társasági eseményen. Két kortárs cikk — egy választási és egy bálról szóló — különösen jól mutatja, milyennek látták őt a kortársak.

A választási kampány — oláh névjegyek

A századforduló Arad megyéje vegyes lakosságú terület volt, és a helyi választási kampányok ennek megfelelően folytak. Tagányi István az 1900-as évek elején fia, Tagányi Sándor képviselőségéért hadakozott egy román többségű kerületben — szemben nem kisebb ellenféllel, mint Vasile Goldişsal. A sajtó tudósítása a korszak eszköztárát teljes pompájában mutatja be:

A kerületben óriási küzdelem fejlődött ki, mert Tagányi István, mint a döblingi örültek házából kiszabadult Szulkovszki herceg teljhatalmú jószág kormányzója mindent elkövet fia megválasztása érdekében. Oláh névjegyeket nyomatott. „Dr. Alexándru Tagányi pofteste anu nou fericitu." — Tagányi Sándor boldog újévet kíván — és ezeket oláh újévkor megküldötte az összes választóknak, azonfelül osztogatja a hercegi uradalom legelőit, itatja a választókat, aminek viszonzásául aztán a másik fél is hasonló fegyvereket használ. Az eredmény: Sándor egy majdnem tiszta románok lakta kerületben legyőzi Vasile Goldis jelöltet.

A nyerő kombináció tehát: a hercegi uradalom legelőiből osztogatott „ajándékok", bortól jókedvű választók, és a románul nyomtatott újévi névjegy mint személyes gesztus. Goldiş — akinek ma szobra áll Arad központjában, mint az Erdély Romániával való egyesülés korifeusa — akkor még alulmaradt.

A Kölcsey-egyesület bálja — Budapesti Hírlap, 1887

A Tagányi család — a feleségekkel és a lányokkal együtt — szerves részei voltak az aradi előkelő társaságnak. A Budapesti Hírlap 1887-ben hosszú tudósítást közölt a Kölcsey-egyesület aradi báljáról; ebben Tagányi Istvánné a bálanya kíséretében szereplő hölgyek között, Tagányi Hajnalka a leányok között olvasható — ami a korban kvázi-hivatalos bejegyzés arra, hogy a család a helyi elit tagja:

Aligha volt még Aradon nagyszerűbben sikerült mulatság, mint a Kölcsey-egyesületé. A város színe-java jelent ott meg, hogy egyúttal jelét adja annak is, mennyire szíven viseli azt a szent célt, amin a derék, de még ifjú egyesület buzgólkodik. A tánctermet ez alkalomra valóságos tündér-kertté varázsolták, jól esett benne élénk mozgásban látni Arad város ismert hírű tündéreit. A tánc tíz óra után vette kezdetét, a mikor Fábián Lászlóné (a főispán neje) bálanya, fényes kísérettel körülvéve jelent meg a bál termében. A jelen volt hölgyek között: Tagányi Istvánné. Leányok: Tagányi Hajnalka.

Budapesti Hírlap, 1887. február 21.

A Kaszinó estélyeinek tudósításai is hasonló mintát követnek: a ház úrnői között rendszeresen megjelenik Tagányi Istvánné, a leányok között Hajnalka. A dédapa közélete tehát nem a nagy Sulkovszky-affér drámájában élt, hanem a bálteremben, a választási kampánykörútakon, és a Szabadelvű Párt helyi listáján.

Tagányi István 1905-ben halt meg; a gyoroki templom alatti családi kriptába temették. A fia, Sándor, közben a hercegi vagyon körüli perekben őrlődött, és a sajtó figyelme innentől fogva egyre inkább rá összpontosult.