Varga Gyura

Megjárta az első világháborút, és orosz fogságban is volt három évig. Ez idő alatt megtanult oroszul, sok igazi orosz kommunistával találkozott, könyveket is olvasott, megismerte a szocializmus tanait, s akkoriban, nem minden alap nélkül, úgy látta, hogy azok forradalmiak, képesek megváltoztatni a világot, és meg tudnak oldani bizonyos társadalmi problémákat, ellentéteket.

Amikor hazaért, az egyik bőröndje tele volt könyvekkel, köztük Marx és Lenin műveivel, valamint más brosúrákkal. Nemcsak hazahozta őket, hanem néha kézbe is vette, és esős napokon olvasgatta őket.

A második világháborúba már nem vitték, lejárt róla az idő, és már a hatodik X-et taposta, amikor úgy alakult a világ, hogy a könyvekben olvasottakat meg lehetett valósítani. Meggyőződéses kommunista volt, aki nemcsak szájalt és kiabált a gyűléseken, hanem mindig szép nyugodtan, érvekkel alátámasztva beszélt. Ennek meg is lett a hatása. Amikor alakulóban volt a kollektív gazdaság, az aktivisták között volt, járta a falut, és nem is hiába. Több mint harminc embert vitt be a kollektívba.

Az ő módszere nem a később divatossá vált gumibotos, fekete autós, megfélemlítéses toborzás volt, hanem a meggyőzés. Ehhez nagyszerűen értett, persze olvasottsága és élettapasztalata alapján. Így aztán az alakuló gyűlésen őt választották meg elnöknek.

Összegyűjtötték a munkaeszközöket, kocsit, lovat, szerszámokat, a belépők földjeit, és együtt kezdték megművelni azokat. Mint minden kezdet, ez is nehéz volt. Össze kellett fogni azt a sok, mind különböző embert, és együtt kellett dolgozni. Nap mint nap akadt valami szerszámszakadás, keréktörés, vagy más, különbözőbbnél különbözőbb probléma. Ami pedig még több gondot okozott: elosztani a megtermelt javakat.

Minden az ő fején tört szét, minden probléma megoldását tőle várták.

Eltelt egy év, eltelt kettő, aztán következett a harmadik évi elszámolás. Összegyűltek egy teremben, és Gyura bácsi elmondta a számbeli eredményeket. Nem sok jót mutattak. Amikor az emberek szót kaptak, mindenkinek volt valami kivetnivalója, és az volt a baj, hogy majdnem minden kritikának volt valami kis alapja is.

Csak hallgatta az emberek mondanivalóját Gyura bácsi, de egy idő után aztán ráunt. Lassan felemelkedett, és elkezdett beszélni. Szép lassan, nyugodtan, úgy, hogy alig lehetett hallani. Síri csend lett a teremben. Nem mondott sokat, csak ennyit:

— Amikor beléptünk a kollektívbe, mindenki jószántából jött, senkit sem köteleztünk. Az alapszabályban az is benne van, hogy ha nem tetszik a dolgok menete, ha nem eredményes a közös munka, éppúgy, ahogy megalakítottuk a szövetkezetet, fel is bonthatjuk azt.

Aztán olyan hirtelen tért a lényegre, hogy az embereknek nem is volt idejük elgondolkodni a dolgokon.

— Szavazzunk — mondta. — Ki van a kollektív gazdaság felbontása mellett?

Azzal kezdte, hogy ő maga felemelte a kezét, aztán megfáradtan, mint aki elvégezte a tennivalóját, felemelt kézzel leült a székére. Elég volt neki az a három év bolondéria. Úgy gondolta, nem egy ilyen öregembernek való már az.

Megállt a lélegzet is a teremben. Előbb nem mozdult senki, csak pár másodperc múlva kezdtek egymásra tekingetni az emberek. De még mindig semmi hang, semmi mozgás.

És akkor az egyik kocsis, akit már fűtött a hazaszeretet, hisz a kocsmából jött, és már nagyon hiányzott neki még egy fröccs, felemelte a kezét. Egy krákogás után a hangja is megjött:

— Na, mi van, beszartatok? Ha eddig annyit járt a szátok, most lássam, a kezetek jár-e?

Ezt mondta, és vigyorogva tekingetett szét a teremben. Erre aztán mocorogni kezdtek az emberek, s nemsokára emelkedni kezdtek a kezek is. Egy perc múlva már majdnem mindenkinek fenn volt. Az ijedősebbek csak behúzták a nyakukat, és a földet nézték. Nem merték még felemelni sem a tekintetüket.

Az egyik nagybajuszos öreg pedig, csak úgy magának, de azért elég hangosan, hogy mások is hallják, ennyit mondott:

— Emberek, nem tudjátok, mit cselekedtek.

De hiába, nem figyelt rá már senki.

Miután egy kicsit lecsendesedtek, Gyura bácsi csak úgy ültében még annyit mondott:

— Csönd legyen. Holnap reggel mindenki legyen az istállóknál. Mindenki megkapja és hazaviheti, amit beadott a kollektívba.

Aztán szép lassan felállt, és megtörten elindult hazafelé.

Másnap tényleg úgy is lett. Jöttek az emberek, és a brigadérosok vezetésével mindenki megkapta a magáét, és vihette haza.

Aztán három nap csend lett a faluban. Síri csend. Senki sem beszélt senkivel, senki sem ment sehova. Késő ősz lévén nem is nagyon volt hova menni, de mindenki érezte, hogy valami van a levegőben.

A harmadik nap aztán megtört a csend. Megjelent nem is egy, hanem három kis fekete autó, és egy nagy teherautó is. Szétszéledtek a faluban a milicisták és a szekusok. Mindenki lapított, és örült, ha nem az ő kapuja előtt fékezett le egy autó.

Gyura bácsit egy kis autóval vitték el, és még vagy öt embert a teherautón. Később tudták meg, hogy a teherautóval Vingára vitték az embereket, ahol kihallgatták, jól elverték, majd hazaengedték őket. Egy párat beszerveztek besúgónak, de Gyura bácsit egyenest Aradra vitték. Onnan nem is tért haza. Nem látta többé soha senki, se élve, se halva.

Később a gyerekei érdeklődtek utána, de nem kaptak semmiféle választ. Körülbelül egy év múlva aztán értesítést kaptak, hogy Gyura bácsi meghalt. Természetes halállal, öregember volt, és megbetegedett. Az értesítésben benne volt a halál dátuma is: a bevitele utáni második nap.

Nem sokáig bírta az öreg a jó útra térítést. Csak ők tudják, miért vártak az értesítéssel olyan sokat.

A negyedik napon aztán mindenki „önszántából”, proletár indulókat énekelve vitte vissza a közös vagyont. Az intermezzót gyorsan elfeledve kezdték, jobban mondva folytatták a szocializmus építését, és ha port taposva, pöfögve is, de száguldottak a fényes jövő felé.

U. i.

Úgy tíz-tizenkét éves koromban, egyszer játék közben felkerültünk a játszótársammal a padlásukra. Nem is tudom már, mit kerestünk, de az egyik sutból előráncigáltunk egy poros bőröndöt is. Kinyitottuk, de csak penésztől félig már összeragadt könyveket találtunk benne, amelyek közül némelyiken látszott, hogy értékes lehetett, mert bőrkötéses volt, és nagy, vastag betűkkel írta rajta: Marx, Engels és Lenin.

Csak mostanában, amikor falum monográfiáját írtuk, tudtam meg, hogy társam nagyapja a volt kollektív elnök, Varga Gyura volt.

© 2025. All rights reserved.

Write your text here...