Életút

1953-ban születtem, az Arad megyei Majláthfalván.

Öten vagyunk testvérek, és mindannyian élünk még. Bár már ritkábban, de nagyobb ünnepeken még most is összegyűlünk a családból húszan-huszonöten is. Legidősebb nővérünk, aki most 78 éves, gondozta betegeskedő szüleinket – édesanyánk 89, édesapánk 87 évet élt – és a mai napig ellát bennünket mindenféle finomsággal, amikor hazamegyünk a szülői házba. Még most is megtermeli, a mi segítségünkkel, szinte az egész család számára a krumplit és a répát. Főleg búcsúkor (augusztus 15-én), amikor meleg van, nagy az öröm és a ricsaj az udvarunkon. Ötünknek összesen hét gyermekünk, tizenegy unokánk és két dédunokánk van.

Az általános iskolát szülőfalumban, a középiskolát Aradon végeztem. Bukarestben elvégeztem a rendőrtiszti iskolát, majd Kolozsváron – látogatás nélküli szakon – a jogi egyetemet.

Harminc évet dolgoztam az Arad városi rendőrségen. Nem vállaltam megyei beosztást, mert az gyakran lehetetlenné tette volna, hogy a gyerekeket kivegyem az óvodából. Ha viszont Aradon tovább is maradtam munkában 16 óránál, akkor is tudtam annyi időt szakítani, hogy elvigyem őket a nagyszülőkhöz.

A lányomat már óvodás korában sportos táncra vittem, a fiaimat pedig tornázni. Nem versenyszinten, hanem játékos, fejlesztő gyakorlatokra. Mindhármukon meglátszik a korai mozgás pozitív hatása.

A lányomat festeni és rajzolni is vittem. Később, amikor sokat kellett tanulnia, abbahagyta. Az egyetem elvégzése után azonban két évig komoly festőiskolába járt, és három kiállítása is volt. A festést akkor hagyta abba, amikor megszületett az első gyermeke, de most, hogy a lánya már nagyobb, újra együtt festenek.

Középső fiam tíz évig focizott, és csak akkor hagyta abba, amikor egyszer az edzője a sarokjelző bottal megütötte a fenekén egy rossz passz miatt. Most a kisfiával jár hetente többször is edzésre.

A legkisebb fiam sokféle sportot kipróbált, de legtöbbet önvédelmi edzésekre járt Botez Misa bácsihoz. Annyira megszokta, hogy még most is végzi otthon, egyedül a gyakorlatokat, mert már nincs ideje klubba járni. Építész lett, sok épületet tervezett, de egy idő után inkább belsőépítészeti munkákat kezdett vállalni.

Harminc év nyomozói munka után, ezredesi rangban, viszonylag fiatalon mentem nyugdíjba a rendőrségtől, mivel az új rendszer igyekezett megválni a régi rendszer embereitől. Egy év múlva a pécskai közösségi rendőrségnél kezdtem dolgozni, ahol civil emberekből alakítottam ki egy ütőképes csapatot.

Később, amikor megtiltották a nyugdíj melletti munkavállalást, egy őrző-védő cégnél helyezkedtem el.

Ezután már nem vállaltam munkát, csak az unokáimra vigyáztam, és kilenc évig kulturális tevékenységet folytattam a Kölcsey Egyesületben.