Elveszödött a lila

Ma tartjuk a kisunokám harmadik születésnapját. Az anyja otthon maradt a nagyobb fiával főzni, készülődni a vendégségre; az apja elment a húgával kiskocsival sétálni; én meg elhoztam az ünnepeltet hozzánk.

Dolgoztunk: szétválogattuk a tegnap leszedett almákat, felsepertük az udvart. Aztán – hogy egy kicsit kifárasszam, mert hamarabb akartuk lefektetni, nem kettő körül, mint általában, hanem úgy tizenkettő felé – elindultunk egyet „biciklizni”, hogy amikor felkel, pihenten tudjuk hazavinni az ünnepi ebédre.

A kis triciklivel mentünk, aminek lila volt a színe, és ő többnyire csak így beszélt róla: „menjünk a lilával biciklizni”, „tegyük be a lilát a garázsba” – egyszerűen: a lila.

Hogy legyen célja az utunknak, azt mondtam, megyünk a patikába orvosságot venni, mert köhög egy kicsit. Harmadik hete jár óvodába: ideje volt valami betegséget elkapni.

A patika előtt, a kirakatnál hagytuk a triciklit. Bementünk, vettünk orvosságot, és indultunk vissza. Útközben eszembe jutott, hogy eltört az egyik kedvenc játéka, azt meg kell javítani: kellett egy pillanatragasztó. Bementünk egy élelmiszerboltba; ott, az előtérben, a bevásárlókocsik mellett hagytuk a lilát. Vettünk ragasztót és gyümölcslevet. Az üzlet előtt kinyitottam a hűsítőt, ivott belőle, és aztán szép nyugodtan elindultunk hazafelé.

Elmentünk három-négy tömbház előtt, átmentünk az úttesten, és a túloldalon – miután már befordultunk a mi utcánkba – egyszer csak megállt. Rám nézett, és azt mondta:

– „Elveszödött a lila.”

Először nem értettem. El kellett ismételje háromszor-négyszer, míg végre rájöttem: otthagytuk a triciklit az élelmiszerüzletben. Na akkor gyorsan megfordultunk. Ő futólépésben, én erőltetett menetben mentünk vissza.

Még az is megtörtént, hogy amikor a bolt elé értünk, ő húzott befelé, irányított az üzletbe – én meg tartottam az irányt egyenest a patika felé. Azt hittem, ott maradt a tricikli. A végén megértettem a gesztust, és bementünk. Nagy izgalommal futottunk a bevásárlókocsi-sorhoz, és megláttuk: ahol hagytuk, ott volt a lila.

Nagy volt az öröm. Én is csak pár perc múlva gondoltam arra, mi lett volna, ha már nem találjuk a helyén. Még rágondolni is rossz.

Később nagy izgalommal mesélte el többször is a nagymamájának, a szüleinek, a vendégeknek, milyen kalandos esemény történt velünk. Én meg még most is azon töröm a fejem, honnan szedte azt a szót, hogy „elveszödött”, mert nem emlékszem, hogy valaha elhangzott volna ez a szó vele beszélgetve – vagy akár a jelenlétében.

Hisz ez egy régi kifejezés, amit már ma ritkán használunk. Rájöttem: talán nem is hallásból jutott eszébe, hanem valami belső késztetésből. Történt vele valami fontos, amit meg akart értetni másokkal, és erre nem talált jobb szót, csak ezt a régit. Furcsák az emberi agy tekervényei.

Nem is érdemes tovább ragozni. A lényeg, hogy meglett a tricikli, volt egy kalandja, és abból remekül kikerült a kisunokám.